7 tanács: így is küzdhetünk az öregedés ellen

A belső értékek igazán fontosak - ezt a szabályt mindannyian jól tudjuk. Ám az, hogy milyen a külsőnk és hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, kihatással van az egész önértékelésünkre. Egyszerű módszereket mutatnunk.

A társadalmunk hatalmas hangsúlyt helyez a külső megjelenésre. Az az ideál, ha fiatalosak, jól ápoltak, vonzóak vagyunk. Sajnos, ez néhány ember számára olyannyira fontossá válik, hogy az önbecsülésük minden aspektusát meghatározza a külsejük, illetve az, hogyan érzik magukat a saját bőrükben. Ideális esetben elégedettek vagyunk a külsőnkkel, ám ez nem határozza meg azt, hogyan tekintünk magunkra összességében: vagyis tisztában vagyunk az erősségeinkkel és a hibáinkkal, és ezeket nem tesszük függővé attól, ahogy kinézünk.

Az elkerülhetetlen öregedéssel ez az ideális helyzet egyre könnyebben felborulhat, hiszen a média azt sugallja, egy bizonyos koron túl már csak árnyékunk vagyunk korábbi önmagunknak, a szépségünk pedig megfakul. Sok nőnél ez az értéktelenség érzését hozz magával. Hogyan küzdhetünk ez ellen? Összegyűjtöttünk néhány egyszerű tippet, mellyel képesek leszünk úgy becsülni saját magunkat, hogy az értékeinket nem a külsőnktől tesszük függővé.

Tegyük félre a hagyományos, média által meghatározott szépségideált! Bár megváltoztatni nem fogjuk tudni azt, amit a társadalom szépnek tart, de azt, amit mi szépnek tartunk, igen. A reklámokban és magazinokban bemutatott "álomnők" helyett keressük a szépséget a körülöttünk lévő, szeretett és csodált emberekben.

Igyekezzünk meghatározni magunkat a belső értékeink alapján!

Hogyan maradjon fiatal?

Hogyan maradjon fiatal? Ne engedjük, hogy a külsőnk határozza meg, kik vagyunk. Koncentráljunk azokra a belső tulajdonságainkra, amelyeket szeretünk, melyekre büszkék vagyunk.

Ne pánikoljunk attól, ha épp "rosszul nézünk ki"! Ha attól félünk, hogy rosszul nézünk ki, a stressz és az idegesség valóban nyomot fog hagyni a külsőnkön. Fogadjuk el, hogy az arcunk ugyanúgy változékony lehet, mint a hangulatunk.

Mosolyogjunk sokat! Ez ugyanis összességében sokkal kellemesebbé, vonzóbbá teszi az arcunkat - kutatások is bizonyítják, hogy jobban kedveljük azokat az embereket, akik sokat mosolyognak. Ráadásul a mosolygás a hangulatunkat is javíthatja .

Viseljünk kényelmes ruhákat! Ne az alapján válogassuk össze a ruháinkat, hogy mennyire divatosak. Keressünk olyan darabokat, melyek kényelmesek és melyekben jól érezzük magunkat.

Koncentráljunk az egészségre! A testünk csodálatos szerkezet, és jóval több, mint amit a tükörben belőle látunk. Ne csak az alakunkkal foglalkozzunk, hanem azzal is, hogy a testünk megfelelően működjön! A testmozgás és az egészséges étrend segíthet elérni az álomalakot, de ne vigyük túlzásba és ne az ideálokhoz próbáljunk mindenáron hasonlítani.

Hallgassunk másokra! Lehet, hogy ki nem állhatjuk a nagy orrunkat, a göndör hajunkat vagy a szeplőinket , de könnyen előfordulhat, hogy a szeretteink számára éppen ezek azok az apró jellemzők, amelyeket legjobban kedvelnek. A hibáinkat pedig gyakran csak mi magunk vesszük észre - másoknak fel sem tűnik az, amit mi kritikával szemlélünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra