7 ok, amiért kövér lehet valaki!

Ha az elhízás ugyanolyan betegség, mint a rák vagy a szívbetegség - mint ahogy azt a szakértők hangsúlyozzák - akkor itt az ideje leszokni arról, hogy az akaraterő hiányát okolják érte. Fel kell tenni pártatlanul a kérdést: miért olyan sok a kövér ember? A válaszok a higiéniától kezdve a drogokat utánzó ételekig alaposan felkavarják majd az étrendet.

7. Jobb higiénia

Lehet, hogy a gyakori kézmosást vagy a tisztább vizet is okolhatjuk az elhízásért. Egereken végzett kísérletek során a kutatók felfedezték, hogy egy bizonyos bélbaktérium segíthet a testnek több kalóriát kinyerni ugyanannyi ételből, sőt még az étvágyat is növeli. Lehetséges, hogy az antibiotikumok és a rengeteg takarítás révén ezek a baktériumok túlságosan elszaporodnak a többihez képest - állítja Andrew Gewritz, a georgiai Emory Egyetem orvosi karának kutatója.

Ez persze nem azt akarja jelenteni, hogy az elhízás egy fertőző betegség. Szinte teljességgel lehetetlen megváltoztatni a bél baktériumflóráját az első néhány év, vagy akár nap után. Senki se várja tehát, hogy hamarosan antibiotikumot vehet a zsírpárnák ellen.

6. A szülők

A döglött lótól az evészavarigNem mindenki adta meg magát a környezeti változásoknak: léteznek még sovány emberek. "Ezek az emberek nyertek a genetikai lottón" - mondta Susan Carnell, a New York-i Columbia Orvosi és Sebészeti Szakkollégium elhízás-kutatója. A kutatók felmérései arra utalnak, valószínűleg a gének szabályozzák, milyen könnyen lakik jól valaki. A farkasétvágy génjeitől mentesek gyakran nem is értik, milyen nehéz azoknak, akik nem ilyen szerencsés génállománnyal rendelkeznek - mondta Carnell.

5. Különösen az anya fontos!

Egy új kutatás kimutatta, hogy a meg sem született magzat "epigenetikus" üzenetet kaphat az anyaméhben arról, hogy miként szabályozza a saját testsúlyát. Az epigenetika egy olyan elképzelés, hogy ha a gének maguk nem is változnak meg, a funkciójuk módosulhat. A Little Rock-I Arkansas Gyermektáplálkozási Központ kutatói normál súlyú és elhízott patkánymamák ivadékait cserélték ki. Még a közel azonos génállomány és neveltetés mellett is csak a pufók patkányok utódai lettek maguk is ducik. "Ez annak ellenére történt így, hogy a kövér patkányok utódai ugyanannyi magas zsírtartalmú táplálékot fogyasztottak, mint a vékonyaké" - nyilatkozta Kartik Shankar, a tanulmány kutatója.

4. Barátok

Az emberek a saját testsúlyukat másoké alapján ítélik meg, és bizony a túlsúlyosok világában a kövérek felsőbbrendűnek érzik magukat. Kutatások kimutatták, hogy ha valakinek a barátai kövérek, valószínűleg előbb-utóbb maga is a "szélesvásznúak" körében találja magát, még akkor is, ha ezek a barátok messze laknak. Az oka ennek az lehet, hogy átalakul a normalitásról alkotott vélemény. Egyik nap még kesereg pár extra kiló miatt, másnap már fel se tűnik neki. Ez azt sejteti, hogy az elhízásnak nem csak fiziológiás okai vannak, hanem kulturális és lelki összetevői is.

3. Autók, székek és díványok

Nem mozgunk annyit, mint vadászó-gyűjtögető őseink, ez is hozzájárul a kollektív hízáshoz. A testmozgás nagyszerűen karban tartja a testsúlyt és szabályozza az étvágyat - mondja Carnell. Ha valaki le akar adni a pocakjából vagy a hátsójából, de "nem csökkenti a kalóriabevitelt, csak mozog, nagyon hosszú időbe telik majd, mire elindul a mérleg nyelve a másik irányba" - mondta Caroline Apovian, a Bostoni Egyetem orvosi karának elhízás-kutatója.

2. Az "ételjátszótér"

A zabálás pszichológiája

"Ha nem lenne McDonald's, sokkal vékonyabbak lennénk" - utal a gyorsételekre általánosságban Carnell. A nagyon ízletes ételek, mint például amit a gyorséttermi hálózatok kínálnak, tömény zsír-, cukor- és sóbombák. Ahelyett, hogy jóllakatnák az embert, inkább csak éhesebb lesz tőlük - állítja Dr. David Kessler, az FDA korábbi megbízottja. Ezek az ételek különös fokú izgalmi állapotba hozzák az agy érzelmekkel és jutalmazással összefüggő területeit: nagyjából úgy, mint az alkohol, a szex és a kábítószer. Kessler szerint mivel minden sarkon cukor, só és zsír leselkedik ránk, "egy ételkarneválon élünk." Ahogy az óvodás is kimerül és ingerült lesz a forgatagtól, úgy a mi testünk is inzulinrezisztenciával, cukorbetegséggel, általános gyulladással válaszol. Ez utóbbi egy egész testre kiterjedő immunválasz, mely összefüggésbe hozható olyan problémákkal, mint a szívbetegség vagy a rák.

1. Táplálkozási zavar

Míg a BMI-indexek közti eltérésért kétharmad részben a környezet és a gének felelnek, a harmadik harmad lelki eredetű. Nem csak a stresszes életmód vihet rá valakit arra, hogy étellel vigasztalódjon, de a sok idegesség és az alváshiány az anyagcserére sem gyakorol jó hatást.

Az is az elhízáshoz való út egyik köve, ha irodai asztalnál, vagy útközben kapkodjuk be a reggelit és az ebédet. Az étellel szembeni hasonló tiszteletlenség miatt folyamatos az éhségérzet, emiatt alakul ki a túlsúly. Aki gyorsan dobálja magába az ételt, esélyes az elhízásra. Aki rendszeresen leül a családtagjai közé enni, azt ez a veszély kevésbé fenyegeti.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra