Hat mítosz az öregedésről

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Ma már korántsem jelenti azt a nyugdíjazás, hogy minden jónak vége szakad. Itt az ideje, hogy megcáfoljuk az öregedéssel kapcsolatos tévhiteket!

1.tévhit

Az elbutulás az idősödés elkerülhetetlen velejárója

Az idő múlásával valóban változhat az agy működése, ilyenkor jellemzően lassulnak a tanulási folyamatok, csökken a megoldóképesség és romlik a memória. Ezeket a természetes velejárókat azonban nem szabad összekeverni a demenciával! Az időskori elbutulás, illetve azAlzheimer-kórolyan betegségek, melyek orvosi kezelést igényelnek - vagyis egyáltalán nem az öregedés természetes velejárói.

Így is megelőzhető a demencia

Avércukorszintalacsonyan tartása jót tesz az agynak, a túl sok édesség fogyasztása, illetve a más okból felszökött érték memóriaproblémákat okozhat. Elég, ha mérsékeljük a cukorfogyasztást?

Ezt támasztja alá a világ egyik legidősebb nőjén végzett vizsgálat is: a kutatások idején 115 esztendős hölgy agyszövetei teljesen egészségesek voltak, az orvosok nyomát sem találták demenciára utaló jeleknek. Ráadásul tehetünk is szellemi frissességünk megőrzéséért - a fizikai és szellemi aktivitás egyaránt segít megőrizni agyunk egészségét. Hetente legalább háromszor mozgassuk meg a tagjainkat, ússzunk, kocogjunk, táncoljunk vagy csak sétáljunk nagyokat, emellett olvassunk, fejtsünk keresztrejtvényt, sakkozzunk, de az is segíthet megdolgoztatni az agytekervényeket, ha a szokásos e-mailek helyett kézzel írunk levelet rég nem látott ismerőseinknek.
2. tévhit

50 felett már késő belevágni az edzésbe

Röviden és tömören: sosem késő egészséges életmódra váltani! Persze a legjobb, ha a húszas, harmincas, negyvenes éveinket is aktívan töltjük, de akkor sincs minden veszve, ha ez nem jött össze. A rendszeres sportolás minden életkorban meghozza a gyümölcsét, ezt pedig kutatásokkal is bizonyították. Egy 50 fős, férfiakból és nőkből álló csoport tagjait (akiknek átlagéletkora 87 év volt) tízhetes súlyzós edzésprogramra fogták, melynek végére 113 százalékkal növelték az izomerejüket - mi több, a hétköznapi gyaloglási sebességük is látványosan fejlődött.

Egy nagy séta testnek és léleknek egyaránt felüdülés lehet

Egy nagy séta testnek és léleknek egyaránt felüdülés lehet

3. tévhit

A szexuális életünk végére pont kerül

Ahogy a fiatalok nehezen tudják elképzelni szüleikről, úgy a felnőttek sem gondolják, hogy időskorban még dolgoznak a vágyak, pedig dehogynem! Egy több mint háromezer fő bevonásával készült kutatás arra az eredményre jutott, hogy az 57-85 éves korosztály 79 százaléka szexuálisan aktív, és legalább havonta két-három alkalommal összebújik a párjával. A menopauza, illetve ennek férfi megfelelője, az andropauza (a tesztoszteron termelődésének csökkenése) átmenetileg mérsékelheti ugyan a szexuális vágyakat, de nem szünteti meg őket teljesen - idősebb korban is bátran hódolhatunk a testi örömöknek!

4. tévhit

Hatalmába kerít a depresszió

Önmagában azért, mert múlik az idő, még nem kell tartanunk a depressziótól, bár jó ha tudjuk, hogy a 60 feletti lakosság 15 százalékát érintik a depressziós tünetek. A kisebb-nagyobb betegségekkel, a magányossággal, a munkaképesség csökkenésével és a különböző veszteségélményekkel persze nem mindig könnyű megbirkózni, de egy kis segítséggel nyugdíjas éveink is vidáman, aktívan, tartalmasan telhetnek.

Ha kell, forduljunk szakemberhez (például pszichológushoz), és az állandó panaszkodás helyett szerezzünk pozitív élményeket magunknak: vágjunk bele egy új hobbiba, töltsünk sok időt a gyerekekkel, unokákkal, és ne feledkezzünk meg a barátainkról sem - 50 felett is üljünk be egy kávézóba, moziba, ne féljünk kimozdulni otthonról!

5. tévhit

A fájdalmas ízületi gyulladások megkeserítik a mindennapokat

Az artritiszes betegségek valóban gyakoribbak az idősebb korosztálynál, a porcok rugalmassága ugyanis idővel csökken, de ez sem jelenti azt, hogy minden nyugdíjasnak számolnia kell az ízületi gyulladásokkal. A rendszeres sport "erejére" ezúttal is támaszkodhatunk: a mozgás szó szerint beolajozza az ízületeket, segíti a működésüket, így akkor se hagyjunk fel vele, ha esetleg már megjelentek a betegség első tünetei.


Egy amerikai kutatás megállapította, hogy azok a nők, akik hetente legalább egyszer 20 percet sportolnak, csökkentik a térdízületben jelentkező reumás ízületi gyulladás kockázatát. Heti 20 perc mozgás pedig igazán belefér, ugye? Sokat segíthet még, ha leadjuk a pluszkilóinkat (ezek extra nagy terhelést rónak az ízületekre), és a kényelmes lábbeliket részesítjük előnyben.

Válóok is lehet a kevés szex

Egy 84 éves olasz hölgy válópert indított 88 éves férje ellen, mert az úriember nem teljesítette házastársi kötelezettségét. Az ügyvédi beszámolóból az is kiderült, hogy a feleség kevesellte a havi 1-2 szexuális aktust, mondván: nem akar lemondani a szenvedélyről annak ellenére sem, hogy 80 múlt.

6. tévhit

A nők rettegnek az öregedéstől

Közkedvelt tévhit, pedig a hölgyek valójában nem magától az idősödéstől, legfeljebb a megváltozott külsőtől (a ráncok, szarkalábak megjelenésétől) tartanak. Ez persze a fiatalságot éltető és azt a végtelenségig meghosszabbítani akaró társadalomban nem is meglepő, de szerencsére a hölgyek többsége képes a helyén kezelni az idő múlását: a washingtoni National Women's Health Resource Center felmérése szerint a 40 feletti nők pozitívan tekintenek az előttük álló évekre. Az időskort a lehetőségek és kalandok időszakának tekintik, különösen akkor, ha van a környezetükben egy inspiráló példa is arra, hogy az idősebb kor nem a szenvedésről szól.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32442

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+24, +36 °C
Minimum:
+18, +24 °C

Hazánkban szombaton délelőtt északnyugat felől elkezd növekedni, vastagodni a felhőzet, de a keleti országrészben még gyengén felhős, derült lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag