130 éve született a penicillin felfedezője

Ajánlom a HáziPatika Facebook oldalát!

Százharminc éve, 1881. augusztus 6-án született Sir Alexander Fleming, a penicillin Nobel-díjas felfedezője.

Szegény skót családból származott, így érettségi után öt évig kellett tisztviselőként robotolnia, mígnem egy örökség révén beiratkozhatott a londoni egyetem orvostudományi karára (követve testvérét, Tomot). 1908-ban kiváló eredménnyel diplomázott, és már ekkor a bakteriológia, a betegségek kemoterápiás kezelése érdekelte, s olyan antibakteriális anyagokat keresett, amelyek nem károsítják az emberi szöveteket.

Az I. világháborúban a hadsereg egészségügyi alakulatainál szolgált, és itt bőséges alkalma nyílt a sebgyógyítás és az antiszeptikumok tanulmányozására. 1921-ben megfigyelte: ha orrváladékot cseppent a baktériumtenyészetbe, a telep áttetszővé válik, a mikrobák feloldódnak. A következő évre sikerült izolálnia a jelenséget kiváltó, számos testnedvben is megtalálható antibiotikus enzimet, amelyet lizozimnak nevezett el.

Legfontosabb felfedezését a véletlennek köszönhette. 1928-ban tankönyvírás közben újra elvégezte egyes kísérleteit, s feltűnt neki, hogy amikor a napokig fedetlenül heverő staphilococcus baktériumtenyészetbe egy penészgombatelep, a Penicillium notatum spórái kerültek, a foltok körül baktériummentes gyűrű alakult ki. Fleming izolálta a száraz kenyéren tenyésző penésszel közeli rokonságban álló gombát és megállapította: az általa termelt anyag (amelyet penicillinnek nevezett el) még nyolcszázszoros hígításban is meggátolja a baktériumok növekedését.

Munkatársaival, Stuart Graddockkal és Frederick Ridleyvel jöttek rá arra, hogy a penicillin az emberi szervezetben a baktériumok egy részét elpusztítja, de a fehérvérsejtekre nincs hatással, tehát alkalmas lehet mikroorganizmusok okozta fertőzések helyi kezelésére. Azonban nem volt kémikus, nem tudta az anyagot sem izolálni, sem azonosítani, és cikkére évekig nem figyeltek fel.

A penicillin kémiai azonosítását, tiszta formában történő előállítását az ausztrál születésű Howard Florey és a Németországból emigrált Ernst Chain végezte el a második világháború előestéjén. A három kutató együtt dolgozott tovább. Penicillinnel először 1942-ben mentették meg egy már haldokló beteg életét, a második világháborúban azonban csak a hadsereg tagjai kaphattak belőle. A szernek köszönhetően kevesebb végtag-amputációra került sor, sőt a nemi betegségek ellen is hatásosnak bizonyult.

Fleminget hősként ünnepelték, 1943-ban a Royal Society tagjává választották, 1944-ben lovaggá ütötték, 1945-ben pedig Chainnel és Floreyval megosztva orvostudományi Nobel-díjat kapott, s a londoni egyetem professzoraként vonult nyugdíjba 1948-ban.

Fleming 1955. március 11-én halt meg, hamvai Nelson és Wellington sírja mellett, a londoni Szent Pál katedrálisban nyugszanak. 1999-ben 1600 közismert skót közül őt választották az évszázad emberének. Spanyolországban a hálás matadorok szobrot emeltek a tiszteletére, arcképe pedig a skót ötfontosra is felkerült.

Aktuális
Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?aranyér

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?Ha nem kezeli, szövődményekhez vezet

Biohasonló gyógyszerekBiológiai terápia

Biohasonló gyógyszerekMennyire hasonló a biohasonló?

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Felfázás

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Lehet, hogy a partnere miatt beteg?

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólKULLANCS

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólMit tudunk rosszul a kullancsokról?

Új rákellenes gyógyszerekonkológia

Új rákellenes gyógyszerekAz EU országai közül Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések okozta halálozási arány

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekOTTHON

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekÍme, néhány megoldás arra, mivel lehet kiszedni a különböző típusú foltokat.

Alzheimer: reményteli áttörésekalzheimer-kór

Alzheimer: reményteli áttörésekA felejtés betegségének is szokás nevezni az Alzheimer-kórt

Facebook

Youtube

Twitter

Google+

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag