10 trükk, amellyel elnyerhetjük mások szimpátiáját

Apró, de hatásos tippek mások rokonszenvének azonnali elnyeréséért.

Utánzás

Kutatási eredmények is alátámasztják, hogy a másik fél utánzásával is sokat tehetünk azért, hogy szimpatikusabbak legyünk neki. Ezzel persze nem arra céloztak a tudósok, hogy viselkedjünk óvodások módjára, hanem hogy szinte észrevétlenül lessük el beszélgetőtársunk gesztusait, arckifejezéseit, és néha próbáljunk mi is ezekhez hasonlókat használni.

Rendszeres találkozások

Már az ötvenes években rájöttek amerikai kutatók, hogy azok a főiskolások, akik közelebb laktak egymáshoz - mondjuk, ugyanabban a kollégiumi épületben - sokkal valószínűbben lettek barátok, mint akik egymástól messzebb kaptak szobát. Ennek egyik alapja a tudósok szerint, hogy akivel nap mint nap összefutunk, azzal bizonyos körülmények közt később barátság is kialakulhat.

10 trükk, hogy azonnal elnyerjük mások szimpátiáját
Könnyebben barátkozunk össze azzal, akit nap mint nap látunk

Ne fukarkodjunk a dicséretekkel!

Ha valakit rendkívüli és nagyon kedves emberként jellemzünk mások előtt, akkor a többiek ezeket a jellemvonásokat valamennyire velünk is azonosítani fogják. Ennek az ellenkezője is igaz: ha másokra rosszat mondunk a hátuk mögött, akkor a negatív tulajdonságokat is összekapcsolják a személyünkkel - vélik a tudósok.

Jókedvű? Ne titkolja!

Persze, senki sem várja el, hogy mindig kicsattanjunk a boldogságtól , hisz nincs olyan ember, akinek mindig minden fantasztikus lenne az életében. Ha viszont szép napunk, jó kedvünk van, akkor ne titkoljuk! Hogy miért? Mert a szakértők szerint a jókedvet megérzik a többiek, és ez tényleg átragadhat rájuk. Ezért szívesebben is időznek majd a társaságunkban.

A mindennapi rutin során gyakran elfeledkezünk az egyik legfontosabbról az életben: a boldogságról. A következő négy egyszerű tanács betartásával egy kicsit színesebben láthatjuk a világot.

Senki sem tökéletes

Általában elnézőek vagyunk azzal, akit bár hozzáértőnek tartunk saját hivatásában, mégis úgy tapasztaljuk, hogy hibázott, és vállalja tettéért a felelősséget. Tévedni tényleg emberi dolog, és ha valakit emberibbnek, sebezhetőbbnek látunk, akkor szimpatikusabb is a szemünkben, állítják szakemberek.

Barátok barátai

Egy amerikai kutatás is rámutatott nemrég a tényre, hogy általában szívesebben barátkozunk olyanokkal, akikkel már vannak közös barátaink. És ez ugyanúgy igaz egy házibulira, mint a közösségi médiára.

Várjunk el jó dolgokat másoktól!

A Harvard Magazin egyik cikkében azt írja egy szakértő, hogy amikor azt várjuk el valakitől, hogy goromba módon fog velünk viselkedni, mi is úgy állunk hozzá, és valószínűleg tényleg beigazolódik az elvárásunk. Legyünk hát mindig optimisták , álljunk nyitottan, kedvesen új ismerőseinkhez!

Hadd beszéljen magáról a másik fél!

A Harvard kutatói nemrég a következő tudományos eredményre jutottak: ha magunkról beszélhetünk, ugyanolyan jutalomként érzékelhetjük, mint az ételt, a pénzt vagy a szexet. Ha tehát valakivel össze szeretnénk barátkozni, ne mi beszéljünk, inkább kérdezzünk, és hagyjuk, hogy meséljen egy kicsit magáról. Így társalgásunkat egyfajta jutalomként érzékelheti, pozitív emlék marad számára, és nagy valószínűséggel szeretné majd megismételni a találkozást.

"Elmondok egy titkot"

A bizalom nagy kincs! Egy külföldi tudományos kísérlet is bizonyította, hogy ha valakihez már az első találkozásnál bizalommal fordulunk, az valószínűleg megjegyez majd minket, sőt, közelebb fogja magát érezni hozzánk, és minden bizonnyal szeretne majd velünk a jövőben is bizalmas kapcsolatban maradni.

Mosolyogjunk!

Amivel talán kezdenünk kellett volna, mert ez a legfontosabb: ha valakivel először találkozunk, mindig mosolyogjunk. Így nagyobb eséllyel tehetünk jó benyomást, ami később egy gyümölcsöző baráti vagy üzleti kapcsolat alapja lehet.

Forrás: iflscience.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra