Megtalálták az agysejteket, amelyek leállítják az ivást

"Csak egy sör!" - hangzik az egyik leggyakoribb mondat kocsmába menés előtt. De azt, hogy valójában hány korsó csúszik, dől majd a gallér mögé, azt valójában az agy kétféle neuronja határozza majd meg.

Egy frissen megjelent tanulmány szerint az agyban található kétféle idegsejt, ami meghozza a döntést: a D1, amely azt dönti el, hogy tovább iszunk, és a D2, amely megálljt parancsol a további italozásnak. A korábbi kutatások már bebizonyították, hogy az alkoholfogyasztás megváltoztatja a közepes méretű tüskés neuronok fizikai struktúráját és funkcióját a döntéshozatalért felelős agyterületen.

A D1 neuronok az agy „mehet” jelzésért, míg a D2 neuronok a „nem mehet” jelzését felelnek. Mikor alkohol kerül a képbe, a D2 az egyetlen, ami képes leállítani a további fogyasztást.

Legtöbben jól ismerik (vagy ismerni vélik) az alkohol hatását a szervezetre. Van azonban néhány dolog, amire csak kevesen gondolnak. Olvassa el, milyen meglepő károsodásokat okoz az alkoholfogyaztás!

„A függőség szempontjából vizsgálva a D2 neuronok jók” – véli a tanulmány egyik szerzője, Jun Wang. A kísérlet során a doktor és csapata egereket treníroztak alkoholfogyasztásra, méghozzá kétüveges módszerrel, amihez egy alkohollal és egy vízzel teli ivóedényt használtak fel. Ezután szelet-elektrofiziólógát – az agytól elkülönített szinapszisok vagy idegi áramkörök vizsgálata – alkalmaztak a neuronok erősségének feltérképezésére. Mindemellett más módszerekkel is próbálták manipulálni az idegi aktivitást, majd feljegyezték annak következményeit az egerek alkoholfogyasztási szokásaira.

Megtalálták az agysejtet, amely az alkoholfogyasztást szabályozza

Mint kiderült, a jelentős mértékű alkoholfogyasztás és az azutáni megvonás csökkentette a neuronok közti kapcsolat erejét. Azaz, a D2 jelek sokkal kevésbé voltak erősek, és az egerek hozzászoktak, hogy alkoholt keressenek maguknak. Mikor túl sokat ittak, a D2 teljesen deaktiválódott még az egyébként nem alkoholista egerek esetében is, azaz nem volt, ami megálljt parancsolt volna a fogyasztásnak.

Wang szerint hasonló a helyzet a folyamatosan alkoholizáló fiataloknál is, akik minél többet isznak, annál többre vágynak, és nem állnak le.

A tudósok képesek voltak arra is, hogy a neuronok segítségével úgy manipulálják az egereket, hogy még az alkoholista egerek se vágytak több alkoholra.

Mikor egy alkoholista leáll az ivással, az agy dopaminfelhasználási képessége csökken, azaz a jutalomközpont kevésébe lesz aktív. A rendszeres alkoholfogyasztóknál a dopaminfelhasználás egyébként sem működik rendesen, csak az egyre nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztása képes örömet okozni.

Forrás: www.medicaldaily.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra