Meglepő károsodásokat is okoz az alkohol

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Legtöbben jól ismerik (vagy ismerni vélik) az alkohol hatását a szervezetre. Van azonban néhány dolog, amire csak kevesen gondolnak.

Nemcsak tapasztalataink mondatják velünk azt, hogy az év végi időszakban több alkoholt fogyasztunk. A függőséggel foglalkozó brit jótékonysági szervezet, az Addaction felmérései szerint decemberben az év többi részéhez képest mintegy 40 százalékkal több szesz csorog le a torkokon.
A brit HSCIC egészségügyi információs központ adatai szerint a felnőtt lakosság több mint 25 százaléka fogyaszt többet az ajánlott alkoholmennyiségnél. Ez a brit ajánlások szerint nőknél 14, férfiaknál 21 egységet jelent hetente, egy egység pedig 25 milliliter (egy fél feles) whiskyt vagy egy pint sör egyharmadát (vagyis valamivel kevesebb mint 2 decit), esetleg egy fél pohár, azaz 0,9 decinél valamivel kevesebb bort jelent. (A brit ajánlás szerinti egység egyébként nagyjából egy gramm tiszta alkoholt tartalmaz különféle italokra lefordítva).

Megzavarja a pihenést az alkohol

Bár az alkoholról úgy tartják, hogy segít megnyugodni és elaludni, egy új kutatás megállapította, hogy az alkohol éppen azokra a rendszerekre hat, melyek az alvást szabályozzák, így megzavarhatja a pihenésünket, és álmatlanságot is okozhat. Kattintson!

Az alkohol rendszeres és túlzott fogyasztása az általánosan ismert, azonnali tüneteken (konkrétan a részegségen) kívül súlyos és visszafordíthatatlan változásokat okoz a szervezetben. Ezek között vannak olyanok is, amelyeket sokan nem kötnek az alkoholhoz.

Meddőség és impotencia

Az alkohol hatására a férfiaknál gyakran jelentkezhet merevedési zavar. A gond, hogy az ivás hosszútávon is hasonlóan kellemetlen dolgokat okoz: csökkenti a szervezet tesztoszteronszintjét, amely hatására csökken a nemi vágy, ráadásul a termelődő sperma minősége is rosszabb lesz. Ha ez nem lenne elég, a túl sok alkohol hatására a herék mérete is csökkeni kezd, ami impotenciához, szőrzetvesztéshez, illetve férfiaknál a mellek megnagyobbodásához vezethet.

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás meddőséget is okozhat

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás meddőséget is okozhat

Nők esetében legalább ennyire rossz a túlzott alkoholfogyasztás: a szaporodást felügyelő hormonrendszerben okoz változásokat, emiatt pedig már kevesebb alkohol is megzavarja a menstruációs ciklust és a teherbe esés esélyeit is csökkenti. Egy dán kutatás például azt állítja, hogy heti 1-5 alkoholtartalmú ital fogyasztása jelentősen csökkenti a gyermeknemzés esélyeit, heti 10-nél több ital fogyasztása pedig tovább rontja az esélyeket.

A Harvard University 2009-es kutatása IVF-re (aza in vitro fertilizációra, magyarul méhen kívüli mesterséges megtermékenyítésre) szoruló párokat vizsgált: eredményeik szerint azon nők, akik heti 6 egységnél többet isznak (azaz a brit ajánlásban szereplő maximális mennyiség kevesebb mint felét!), 18 százalékkal rontják teherbe esési esélyeiket, férfiaknál pedig 14 százalékkal csökken a nemzőképesség.

Abban pedig több kutatás is egyetért, hogy a hosszú távú alkoholfogyasztás rendszertelenné teszi a ciklust, a peteérést megzavarja vagy akár le is állítja, így akár idő előtti klimaxhoz is vezethet. A sok alkoholt fogyasztó terhes nők esetében pedig sokkal nagyobb a vetélés kockázata.

Hasnyálmirigy-gyulladás

A hasnyálmirigy emésztőenzimeket termel és küld a vékonybélbe, az így lebomló étel anyagcserénk alapanyagává válik. Az alkohol azonban megzavarja ezt a folyamatot, az alkohol lebomlásakor termelődő acetaldehidek pedig a hasnyálmirigyet károsítják, ráadásul a szerv belsejében maradnak. Az felraktározódó enzimek gyulladáshoz, a szövetek és véredények duzzadásához vezetnek.

Mindennek hatására igen kellemetlen tüneteket, alhasi fájdalmakat, hányingert, hányást, hasmenést, gyors szívverést, lázat tapasztalhatunk. Ez vezethet akut hasnyálmirigy-gyulladáshoz is, illetve olyan krónikus gyulladáshoz is, amely során az alkohol gyakorlatilag lebontja a hasnyálmirigyet: ez pedig cukorbetegséghez, majd később halálhoz vezet.

Forrás: Daily Mail

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32749

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+13, +19 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt többnyire erősen felhős lesz az ég, csak kisebb esőre, záporra számíthatunk.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag