Leszokás felvilágosítással

Ha a dohányosokkal közlik, hogy hány éves a tüdejük, könnyebben leszoknak a cigarettáról - állapították meg brit kutatók.

A tüdő kora azt jelenti, hogy a dohányos tüdejét egy olyan egészséges ember tüdejéhez hasonlítják, akinek ugyanolyan gyengén működik a tüdeje, mint a dohányosnak.

Ez az olcsón és egyszerűen megszerezhető adat nemcsak megérteti a dohányosokkal, hogy milyen drasztikusan pusztul a tüdejük, de a leszokásukat is ösztönzi - írták a brit kutatók a British Medical Journal szakfolyóiratban.

A kísérlet során az egyik csoport semmiféle információt nem kapott a tüdejéről, míg a másikkal közölték tüdeje korát, s azt, hogy ha leszokik a dohányzásról, tüdőkárosodása lelassul. Mindkét csoport tagjait erőteljesen ösztökélték arra, hogy hagyjanak fel a dohányzással, és segítséget is ajánlottak ehhez.

Az egy évvel későbbi nyáltesztek igazolták, hogy a második csoportnak a 13 százaléka szokott le, míg az első csoportnak csak a 6 százaléka.

A kutatás eredménye rácáfol azon korábbi kutatásokra, amelyek eredménye szerint az efféle felvilágosítás nem használ. - "Sokkal inkább hajlik a leszokásra az, aki jó és érthető információkat kap" - hangoztatta Gary Parkes hertfodshire-i háziorvos, a kutatás vezetője.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint évente 4 millió ember hal bele a dohányzásban a világon. A dohány rendkívül addiktív (függőséget kiváltó) drog, amely a rák és a szívbetegségek egyik legfőbb oka.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra