Leszokás a dohányzásról - Ne adja fel!

Amerikai kutatók szerint azok a dohányosok, akik valamelyik tabletta segítségével szeretnének leszokni, próbálkozzanak tovább, akkor is, ha első alkalommal nem sikerült.

Sokak számára több hétbe is beletelhet, míg elhagyják a dohányzást. - Legújabb elemzésünk azt mutatja, hogy nem szabad elveszíteni a reményt, ha a gyógyszeres kezelés első néhány hete után még nem sikerült teljes absztinenciát elérni - mondja David Gonzales, az oregoni egyetem dohányzásról leszoktató központjának igazgatója.

A kutatók először a Chantix (Európában Champix néven forgalmazzák) és a Zyban nevű gyógyszerek hatását tanulmányozták, majd a tavalyi vizsgálatot idén áttekintették, hogy megnézzék, volt-e, akinek hosszabb időt vett igénybe a leszokás. A Chantix a nikotint blokkolja az agyban, a Zyban pedig antidepresszáns. Több mint 1000 leszokni kívánó dohányos vizsgálata során kiderült, hogy az előbbi hatékonyabb.

Más felmérések szerint a dohányosok 44%- a (Chantix) illetve 30%-a (Zyban) leszokott az első próbálkozásra.

- Ha a gyógyszerrel leszokni akarók nem járnak sikerrel az előre kitűzött időpontig, az orvos általában azt mondja, ne szedjék tovább a gyógyszert - mondja Gonzales. - Vizsgálatunk során azonban azt tapasztaltuk, hogy három hónap után a két gyógyszer szedése mellett további 20 illetve 11 százaléknak sikerült abbahagyni a dohányzást.

Reuters

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra