Hogy ússzuk meg az újévi másnaposságot?

Szilveszter közeledtével érdemes átgondolni, hogy mit és mennyit iszunk majd, így jó eséllyel elkerülhetjük a másnaposságot is.

Szilveszter éjszaka jellemző a legkülönfélébb italok fogyasztása. Sokan a szokásosnál jobban elengedik magukat, többet és többféle alkoholtartalmú italt isznak. A legveszélyesebb, ha a gátlások annyira felszabadulnak, hogy még a gyerekeket is megkínálják egy kis pohár szeszes itallal. Jó páran még január elsején is folytatják az ivászatot pár kupica töménnyel (gyakran éhgyomorra), annak ellenére, hogy az előző napi alkohol hatása még erőteljesen érezhető.

A legtöbb részeg emberrel az év utolsó, illetve az újév első napján találkozhatunk. Szinte már hagyomány a szilveszteri és az újévi részegség. A legtöbben nem is tudják, hogy ez milyen súlyos veszélyeket jelent az emberi szervezet számára. Az alkohol méreg: a mértéktelen italozás még azok szervezetét is jelentősen megterheli, akik évente csak egy-két alkalommal öntenek fel a garatra. Az italok hatása az elfogyasztott mennyiségtől függ. A legokosabb, ha nem, vagy csak keveset fogyasztunk belőle.

Másnaposság

A részegség mellett a túlzott alkoholbevitel másik következménye a másnaposság. Ha jelentkezik a "macskajaj", először hagyjuk a szervezetre, illetve a szervezet öngyógyító képességére a megoldást. A másnaposság ugyanis testünk gyógyulási folyamata. A mérgezési tüneteket az alkohol és bomlástermékei okozzák. Ez lehet fejfájás (az agyi erek kitágulása miatt), hányinger, hányás, szomjúság, szájszárazság, remegés, szédülés, fáradtság, izomgörcs, a teljesítőképesség csökkenése, kórosan szapora szívverés, vérnyomásváltozás.

Léteznek népi gyógymódok, ezek közül a legnagyobb tévedés a "kutyaharapást szőrével" módszer, mely szerint a Szilvesztert követő napon ismét alkoholos italt kell inni. Ez senkinek sem ajánlható. Nem bizonyított gyógymódok még a korhelyleves fogyasztása, amely káposztából készül, a banán, az égetett pirítós és a tojásevés, a tejjel itatás, zsíros ételek fogyasztása, széntabletta szedése. A szájról szájra terjedő tippek tárháza szinte kimeríthetetlen. Van olyan italozó is, aki egy evőkanál szintén alkoholtartalmú svédcseppel gyógyítja másnaposságát. A másnaposságra még nem találtak fel varázsszert. A reklámokban szereplő másnaposság-megelőző tabletták hatásáról sincsenek meggyőző tudományos tanulmányok.

Kezelési tippek

Ébredés után jó hatású a frissítő fürdő, javítja a keringést a váltott vízhőmérsékletű zuhany. Napközben többször mossuk le arcunkat, végtagjainkat hideg vízzel. A friss levegőn tett séta segíti a szervezet oxigénfelvételét. A rosszullétet enyhíthetjük, ha sok vizet iszunk (az alkoholnak vizelethajtó hatása van, ezért pótolni kell a folyadékot). Jó hatású a gyümölcslevek vagy egy multivitamin pezsgőtabletta feloldása és elfogyasztása. A gyomornak jót tehet a szódabikarbónás, citromos limonádé, a gyömbérből vagy máriatövisből (májműködést támogató) készült tea. A feketekávé fogyasztása nem javasolt, mert ez is vizelethajtó, és a pulzusszámot is növeli. Együnk pár falat ételt is. Gyógyszertárban kapható másnaposság elleni por is, melyet vízben feloldva kell meginni. Javíthatja a közérzetet 2 gyulladáscsökkentő tabletta és a sok alvás. Egyéb szereket orvos tudta nélkül nem szabad bevenni. Ne vegyünk be paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítót, és ne menjünk szaunázni.

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra