Évek óta nem csökken a dohányzók aránya

A korábbi folyamatosan csökkenő tendencia megállt, immár három éve nem csökken a dohányzók aránya Amerikában. Elemzők szerint a magyarázat a dohányipar agresszív marketingkampánya, valamint az egészségügyi ellenkampány lanyhulása.

Hét évi egyenletes zsugorodás után 2004-ben megállt a dohányzók arányának csökkenése és 21 százalékon állapodott meg az országos betegségkezelési és -megelőzési központ (CDC) adatai szerint. A dohányipar reklámköltségei 1998 és 2005 között csaknem megkétszereződtek, 7 milliárdról 13 milliárd dollárra nőttek. A dohányzásellenes megelőzési kampányra fordított pénzek viszont 2002 és 2006 között mintegy ötödével csökkentek.

Matt McKenna, a CDC-ben a dohányzás visszaszorítását célzó erőfeszítések irányítója kifejtette, hogy a hatásos ellenkampány emberek tízezreinek életét mentheti meg. Az Egyesült Államokban évente 438 ezren halnak meg dohányzás miatt, és ennél hússzor többen szenvednek valamilyen, dohányzáshoz kapcsolódó betegségben. Rámutatott: az évtizedekkel korábbinál jóval alacsonyabb szint ellenére továbbra is a dohányzás az a "tevékenység", amelynek visszaszorításával a legtöbb emberélet menthető meg.

Az Egyesült Államokban a dohányzás addig töretlen "karrierje" 1964-ben szakadt meg, amikor az országos tisztifőorvos híres tanulmányában kimutatta: a cigarettázás tüdőrákot okoz. Akkor még a felnőtt lakosság 42 százaléka dohányzott. Azóta, néhány átmeneti periódustól eltekintve, a cigarettázás népszerűsége mind csökkent, 1997 és 2004 között például 24,7-ről 20,9 százalékra esett a dohányzók aránya. Három éve viszont megállt ez az apadás.

A legkevesebben Kaliforniában füstölnek, ahol az országos átlaggal szemben az utóbbi években is csökkent a cigarettázók aránya a felnőtt lakosság körében, 2004 és 2006 között például 14,6-ról 13,3 százalékra. A nyugati szövetségi államban, ahol különösen magas a dohányárukat sújtó adó, idén 77 millió dollárt fordítanak iskolai megelőzési programokra.

Magyarországon a lakosság 65 százaléka passzív dohányos, a 13-16 éves korosztályból 71 százalék már kipróbálta a cigarettázást. Becslések szerint 2004-ben a passzív dohányzás következtében több mint 2300 ember halt meg Magyarországon, azaz körülbelül 10 százaléka az aktív dohányzás miatt meghaltaknak. Ez azt jelenti, hogy 10 dohányzás miatt meghalt magyar után egy passzív dohányos is meghal. A passzív dohányzás miatt meghaltak közül 1092-en sohasem dohányoztak.

Egyre több európai állam vezet be dohányzási tilalmat: Írország, Norvégia és Málta 2004-ben, Olaszország és Svédország 2005-ben, Belgium és Skócia 2006-ban, Litvánia, az Egyesült Királyság, Észak-Írország és Wales 2007-ben tiltotta meg a dohányzást a munkahelyeken és a közterületeken. Franciaország 2008. január 1-től csatlakozik a felsorolt országhoz.

A dohányzási tilalom hatása a vendéglátásra

A vendéglátóhelyekről nem célszerű teljesen kitiltani a dohányzást, viszont a nemdohányzók jogait feltétlenül tiszteletben kell tartani - hangzott el az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságában." A dohányfüstmentes Európáért" címet viselő uniós zöld könyv kapcsán Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a bizottság előtt elmondta, hogy a vendéglátóhelyek elé "kikényszerített" dohányosok élő reklámnak tekinthetők. Hozzátette, hogy a dohányzás teljes tiltása ugyan forgalomcsökkenéssel jár, de az eddigi tapasztalatok szerint a vendéglátóipari bevételek pár év múlva a korábbi szintre állnak vissza.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra