Elvonókúra helyett migréngyógyszer segít az alkoholbetegeken

Elvonókúra helyett egy már forgalomban lévő, migrén elleni gyógyszer segíthet az alkoholbetegek gyógyításában - derült ki egy amerikai kutatásból. Problémát okozhat viszont, hogy a gyógyszernek kellemetlenek a mellékhatásai.

Az Egyesült Államokban forgalomban lévő, migrén elleni gyógyszer leginkább azoknak a kemény ivóknak adhat reményt, akik arra még hajlandóak, hogy orvosi segítséget kérjenek, de arra már nem, hogy bevonuljanak egy elvonókúrára.

A gyógyszer havi adagja 350 dollárba (62 ezer forintba) kerül, ehhez jönnek még az orvosi számlák.

Ennél nagyobb problémát okoz, hogy a gyógyszernek kellemetlenek a mellékhatásai: koncentrációs nehézséget, fülcsengést és viszketést okozhat minden ötödik betegnél. Emellett álmosságot és szédülést is okozhat egyeseknél.

A kutatást a gyógyszer gyártója rendelte meg, az eredményről a Journal of the American Medical Association című szaklap szerdai számában számoltak be.

Nem volt kötelező abbahagyni az ivást

A kutatók 371, jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztó beteget figyeltek meg 14 héten keresztül. A betegek felének folyamatosan növekvő adagban adták a gyógyszert, a másik felük placebót kapott.

Mindegyiküknek azt tanácsolták, hogy hagyja abba az ivást - de ez nem volt kötelező.

A vizsgálat kezdetekor a páciensek átlagosan napi 11 italt fogyasztottak - vagyis hat üveg sört vagy két üveg bort vagy fél liter töményet. A 14. hét végére a gyógyszert szedő 183 emberből 27-en - vagyis 15 százalék - már hét hete egyáltalán nem ivott alkoholt. A placebót szedett 188 emberből erre csupán hat ember volt képes - vagyis a páciensek 3 százaléka.

Leszokni napi egy üveg whiskey-ről

A gyógyszert szedők közül a többiek is jelentős mértékben csökkentették az elfogyasztott alkohol mennyiségét: az átlagfogyasztás napi hat ital lett - és ebbe beleszámít a 27 ember is, aki egyáltalán nem ivott. A másik csoportban az átlagfogyasztás napi hét italra csökkent.

"A kutatás eredménye azt jelenti, hogy az olyan ember is képes elvonókúra nélkül leszokni az alkoholról, aki naponta egy üveg whiskey-t megiszik" - összegezte Bankole Johnson, a Virginiai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője.

A kutatás ugyan 2004-2006 között tartott, hét amerikai városban, ám a gyógyszer hosszú távú hatását az alkoholfogyasztásra nem figyelték - így nincs arra bizonyíték, hogy a tabletta szedésének abbahagyása után az érintettek nem szoktak vissza az ivásra.

Egyedi jó példák

Pontosabban csak egyedi példák vannak - például a 44 éves Tom Wolfe asztalosé. A férfi saját bevallása szerint két évig maradt józan a gyógyszernek köszönhetően. Előtte pedig hosszú évekig ivott keményen, az állását is elvesztette emiatt.

A gyógyszer a dopamint - az agynak a kellemes érzésért, így minden függőségért - felelős neurotranszmitterét blokkolja. Bár a kutatásban részt nem vett szakértők nincsenek meggyőzve az adott gyógyszer hatékonyságáról, abban egyetértenek, hogy előbb-utóbb az alkoholizmusnak is lesz gyógyszeres kezelése.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra