Egyre veszélyesebb a marihuána

Düsseldorf, 2007. szeptember 21. (MTI/dpa) - Egyre erősebb a cannabis és évről-évre fiatalabbak a fogyasztók - figyelmeztetnek német szakértők.

Dinamikusan emelkedik a cannabis származékok hatóanyagtartalma. "A nyolcvanas években 1-3 százalék körül volt a marihuána THC-tartalma, manapság viszont néha már olyan fű is felbukkan, amelyben 20 százalékos a koncentráció" - mondta Rainer Thomasius, a hamburgi egyetemi klinika professzora a német drogsegély központok Düsseldorfban rendezett szakmai tanácskozásán csütörtökön.

A gyerekek és a fiatalok kiemelten veszélyeztetettek. Michael Klein addiktológus professzor beszámolt egy felmérésről, amely kimutatta, hogy Kölnben az iskolások 29 százaléka már 14 éves korukra megszerzik az első tapasztalatokat a cannabisszal. "Több mint valószínű, hogy az összes nagyvárosban hasonló tendenciák érvényesülnek" - mondta a szakértő.

Thomasius szerint ez különösen azért veszélyes, mert "a korai kezdés a drogkarrierben növeli a rászokás veszélyét." Michael Klein kutatása azt is kimutatta, hogy a jobb szociális háttérrel rendelkező gyerekeknél a közkeletű vélekedéssel szemben gyakoribb a füvezés, mint a hátrányos helyzetű társaiknál. "Az eredmények egyértelműek és szöges ellentétben állnak a sztereotípiákkal. A gimnáziumi tanulók körében helyenként sokkal nagyobb a fogyasztás."

Ennek oka az iskolai stressz, a teljesítménykényszer és a szülők időhiánya, "bár ezek még csak feltételezések" - mondta Klein.

Rainer Thomasius cáfol egy másik elterjedt véleményt, miszerint a fokozott cannabis fogyasztás "csupán" pszichikai függőséghez vezethet. A hamburgi szakértő szerint testi problémákat is okozhat szép számmal, különösen gyerekeknél. "A korai életszakaszban kezdett füvezés depressziót, motivációhiányt és kognitív zavarokat okozhat", sok esetben ráadásul fejlődési zavarok is tapasztalhatók.

Így aztán egyre nagyobb szükség van a segélyszolgálatok, tanácsadó szolgálatok felvilágosító munkájára. "Probléma viszont, hogy miként lehet rábírni a fogyasztókat, hogy keressenek fel minket" - mondta Andreas Ganter, a berlini drogsegély központ munkatársa. "Elvégre nem várható el egy tinédzsertől, hogy önként jelentkezzen terápiára."

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra