Drogkarrier: nem leszünk sikeresek tőle!

A drogkarrier elemei: kipróbálás, alkalmi használat, rendszeres használat, függőség. Aki végigjárta, mindenképpen segítségre szorul, ugyanakkor nagyon nehéz neki segíteni.

Egy fiú elvesztett évei

Egy édesanya mesélte el fia történetét. A fiú - nevezzük Istvánnak - 14 éves korában kezdett drogozni. A magatartásából vették észre: nem tanult, képtelen volt koncentrálni, ingerlékeny volt, nem tudott beszélgetni vele még az édesanyja sem, pedig addig nagyon jó volt a kapcsolatuk. Időnként boldog, feldobott, élénk, máskor ingerült, mogorva volt, állandóan pénzt kért, eltűntek tárgyak a lakásból, lopáson kapták. A kezdő lökést egy súlyos családi trauma, egy közeli rokona öngyilkossága adhatta neki, amit a felnőttek is csak nehezen tudtak elviselni. István nehezen fejezte be már a nyolcadik osztályt is, majd több középiskolával, köztük kifejezetten problémás gyerekek számára szervezett alapítványi gimnáziummal is megpróbálkozott, de egyetlen évet sem sikerült befejeznie. Három év után, a gyökeres környezetváltozás, a régi baráti társaságtól való elszakadás segített: a fiú a külön élő apjához költözött vidékre, oda jár iskolába is.

Most nincs hiányzása, hármas-négyesei vannak, és bár hétvégenként, amikor anyjához jön látogatóba, továbbra is van kapcsolata a régi társaságával, de jó jel, hogy már ő is észreveszi, hogyha valaki drogozik. Edzőterembe jár, úgy tűnik, ezzel erősíti énképét, sikerélményt nyújt neki, erőnlétét, közérzetét is javítja. "Én úgy érzem, mindent megtettem, hogy segítsek rajta, de rá kellett jönnöm, hogy én tehetek bármit addig, amíg ő nem érzi azt, hogy abba kell hagynia. Csak bizakodni tudok, figyelem, de még nem mertem fellélegezni. A legszörnyűbb az eszköztelenségünk, és az, ahogy szülőként keressük magunkban a hibát, az okokat. Csak azt tudom tanácsolni, hogy a szülők nagyon vigyázzanak a gyerekükkel való jó kapcsolatra, beszélgessenek sokat vele, ismerjék meg minél jobban őt is és a barátait is, próbáljanak olyan elfoglaltságot találni a számára, amelyik nemcsak leköti, hanem örömforrást, sikerélményt jelent a számára" - mondta végül István édesanyja.

Veszélyes receptek

A kábító hatású szerekről mindenkinek először az illegálisan terjesztett szerek, az ópiátok, a cannabis, a hallucinogének, az amfetamin, az Ecstasy, a kokain stb. jut eszébe, pedig a veszélyes anyagok köre még ezeknél is nagyobb. A fiatalok manapság bizonyos kérdésekben - sajnos, ezekhez tartozik a kábítószerek ismerete is - a szüleik nemzedékénél jóval tájékozottabbak, például egymástól, illetve internetről ismernek olyan "recepteket", amelyekből egyszerű, minden háztartásban megtalálható anyagokból, növényekből tudnak kábító hatású szert előállítani. Nem lenne jó tippeket adni, de nemrégiben például egy dísznövényből főzött tea miatt került több kamaszlány egy vidéki város kórházába.

A legtriviálisabbnak ismert gyógyszer is okozhat bajt bizonyos körülmények között, például alkohollal együtt fogyasztva, és a háztartási vegyszerek némelyike is lehet veszélyes, ha rendeltetéstől eltérően használják azokat. A szülőnek fel kell figyelnie az aggasztó jelekre, bár ezek nagyon változatos lehetnek, a szertől és a használók egyéniségétől is függenek. Jelezheti a bajt a viselkedés változása, az iskolai teljesítmény romlása, a hiányzások, vagy hogy addig nem látott idegenek jelennek meg a fiatal környezetében, eltűnnek tárgyak, és így tovább.

Rövid az út a függővé válásig

Magyarországon körülbelül 15 ezerre becsülik a drogosok számát. Az ijesztő nem is annyira ez a szám (elgondolkodtató összehasonlításul: az alkoholfüggők számát másfél milliónyira teszik), hanem az, hogy egyre alacsonyabb az érintettek életkora. Előfordult már, hogy kilencévesen halt meg egy gyerek kábítószer túladagolásban! Nagyon rövid az út a kipróbálástól a függővé válásig. A kábítószerek ugyanis átmenetileg fokozzák a pszichés, illetve a fizikai teljesítményt. Veszélyeztetettebbek azok, akiknek az énképükkel valamilyen zavar van (hamis énkép, önértékelési probléma). Hajlamosító tényező lehet az üresség érzés, az alacsony frusztrációs küszöb, az érzelmi instabilitás, a gátlásosság, az infantilitás (kialakulatlan személyiség), a depresszió, a szorongás, a társadalmi beilleszkedési zavarok, a családban korábban előforduló érintettség (az alkoholizmus is) is. Az első kipróbálás nem feltétlenül vezet függőséghez, de a hajlamosító tényezőkkel együtt már elindíthatja a folyamatot.

A kábítószerfogyasztó a szer hatására úgy érzi, bármire képes, és azt gondolja: "én erős vagyok, akkor állok le, amikor akarok". Ennek a hamis énképnek a drámai következményei az úgynevezett "diszkóbalesetek" is. Ezek többnyire szombatra, vasárnapra virradó hajnalban következnek be, amikor egy fiatalokból álló baráti társaság az átbulizott éjszaka után hazafelé indul. Kábítószer hatására ugyanis a fiatal sofőr elveszíti a realitásérzékét, bármire képesnek érzi magát. Ilyenkor történik meg, hogy például 120 km-es sebességgel veszi be azt a kanyart, amelyet csak negyvennel szabadna.

Nagyon könnyen váltanak át arra a fokozatra is, amikor már nem csak hétvégén használják a kábítószert. A "drogkarrier" következő lépése akkor következik be, amikor a szer elkezd ürülni a szervezetükből és rosszullétet okoz. Hogy ezt elkerüljék, újra szedni kezdik. Alig érzékelhető jelei vannak ennek a kezdeti stádiumnak: tág vagy szűk pupillák stb., a szokások átalakulása, új barátok feltűnése. A függőség (dependencia) esetében már betegségről beszélünk. A fogyasztó szervezete egyre nagyobb mennyiséget igényel, azonban annak már kisebb az euforizáló hatása, mint a kezdeti időkben. Ha a függőség kialakul, a beteg elveszíti a korábbi kontrollját, semmi nem marad fontos a számára, csakhogy hozzájusson: képes lopni, hazudni, eltávolodik a családjától, és egyre mélyebbre kerül, akár a súlyos bűncselekményekig. Megjelenik a drogkereső magatartás, kiépülnek a drog beszerzéséhez szükséges kapcsolatok. Az életvitelt a drog beszerzése határozza meg, ami egyre nagyobb anyagi terhet jelent és kriminalizálódás nélkül szinte lehetetlen.

Testi-lelki függés

A kábítószer függőség két nagy csoportja a fizikai (testi) függőség és a pszichikai függőség. A fizikai függőséget okozó kábítószerek esetén a szervezet hozzászokik a folyamatosan fogyasztott anyaghoz. Hiánya esetén megvonásos állapot alakul ki, bizonyos sejtek, hormonok, vegyületek, szervek, a megszokotthoz képest más mértékben és minőségben látják el funkciójukat. Például az euforizáló morfin ugyanazokhoz a receptorokhoz képes kapcsolódni, amihez endorfin (az agyalapi mirigy hátulsó lebenye által termelt, hormonszerű vegyület).

Az endorfin felelős a boldogságérzetért, hangulatért, a fájdalomérzet gátlásáért, az ébrenlétért. A folyamatos morfinbevitel feleslegessé teszi az endorfin kibocsátását. Elvonás alatt viszont a lecsökkent endorfin nem elegendő a boldogságérzethez, jó hangulathoz, azaz depresszióba, apátiába esik a fogyasztó. Ez a jelenség nagyon erősen kihat a pszichés függőség alakulásához. Pszichés függőség a drog által generálódott élmények újbóli kívánásából ered. Pszichikai függőséget nehéz kimutatni, és nagyon összetett, sok befolyásoló tényezője van. A drog hatása, a drogos szubkultúra, a drogos álmok, a szleng, a környezet mind befolyásolja a psziché alakulását. Sok szintetikus anyag csak pszichés függőséget okoz, a testi függésük szinte elhanyagolható. A fizikai függőség megszüntethető a legtöbb esetben is egy 3-4 hetes méregtelenítéssel, orvosi felügyelet mellett. A pszichés függőségre nincs gyógyszer és megszüntetéséhez hosszú terápiára van szükség.

Nagyon nehéz ezt a folyamatot megállítani. Bár legtöbbjük pontosan tudja, hol kaphatna segítséget, de nem tekinti magát érintettnek, úgy véli, nincsen szüksége senkire. Márpedig segíteni igazán csak akkor lehet, ha ő maga is akarja: terápiára, elvonókúrára neki kell jönnie, "kényszergyógykezelésre" csak bíróság utasíthatja, például ezzel összefüggő bűncselekmény elkövetése esetén. Ha elhatározza magát a leállásra, szakszerű segítségre van szüksége. Ezt drogambulanciákon, kórházakban, rehabilitációs otthonokban illetve egyházi intézményekben találhatja meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra