Az anya marihuána fogyasztása egy életre károsíthatja gyermekét

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Statisztikai adatok eddig is léteztek arról, hogy a marihuánát szívó anyák gyermekeivel sok magatartási probléma van, de úgy tűnik, most megtalálták ennek az okát. A Science-ben jelent meg az a cikk, amiben a svédországi Karolinska Intézetben kutató Harkány Tibor számol be eredményeiről.
Sokáig nem tudták a kutatók, hogy minek is vannak olyan fogadóhelyek az agyban, amelyeken például a marihuána hatni tud. Nyilván nem azért, feltételezték, mert a természet még a kábítószer élvezet lehetőségeinek megteremtésének lehetőségeire is gondolt.

Aztán a múlt század vége felé kiderült, hogy az agy maga is termel marihuánaszerű anyagokat, és a fű hatóanyaga, a THC tulajdonképpen azért hatásos, mert azokat az agyi struktúrákat veszi kölcsön, amelyeket az agy belső marihuánái is használnak. És, hogy ezek a belső kannabinoidok tulajdonképpen mire is valók?

A legújabb kutatási eredmények szerint még a magzati idegrendszer fejlődését is befolyásolják. Ebből azonban az következik, hogy amikor állapotos asszonyok marihuánát szívnak, a gyermekük idegrendszerének fejlődését veszélyeztetik.

Eddig nem tudtuk, hogy annak a rendszernek, ami a marihuána hatását is közvetíti a központi idegrendszerre, a magzati fejlődés során nagyon fontos szerepe van. Azt szabályozza, hogy az agyban a növekvő idegsejtek hogyan formálnak kapcsolatokat, és milyen partnereket találnak. Más szóval, hogy az agyunkban a különböző idegi hálózatok hogyan épülnek fel.

Ebből következik, hogy ha ezt az egész rendszert rosszkor aktiváljuk, például az anyai marihuána fogyasztás által, akkor ez a kapcsolatrendszer nem úgy fejlődik ki, ahogyan normális agyban kifejlődne. Ezáltal végleges károsodásokat okozhat a fejlődő agynak, amik aztán a gyermek, illetve majdan a felnőtt egész életére kihatnak.

Humán klinikai vizsgálatokból tudjuk, hogy azok a gyermekek, akiknek az édesanyja marihuánát szívott a terhesség alatt, sokkal gyakrabban hiperaktívak, szociális zavaraik lehetnek, például agresszivitás, emocionális zavarok felléphetnek. A különböző pszichológiai és neurológiai tesztekből kiderült, hogy például a memória funkcióik csökkentek, illetve szélsőséges esetekben még mozgáskoordinációs zavarok is felléphetnek.

Legújabban 16-18 éves korig követték ezeket a gyerekeket, és eddig az életkorig mindezek megmaradnak. A gyakoriság feltétlenül azt mutatja, hogy az anyai marihuána fogyasztás hosszú távon is káros a gyermekek fejlődésére.

Harkány Tibor és csoportja egerekben kimutatta, hogy ennek a belső rendszernek, ami a marihuána hatásait, és a káros hatásait is közvetíti, nagyon meghatározott térbeli és időbeli szerepe van a magzati fejlődésben. Embernél ez az időszak körülbelül a 16. és a 21. terhességi hét közé tehető. A külső marihuána olyankor is működésbe hozza ezt a belső rendszert, amikor az magától nem működne. Másrészt, amikor már működik, akkor a rendszer működését úgy fogja megzavarni, hogy ez a működés vagy túlzottá, vagy túl kevesebbé válik, és így felborulnak mindazok a folyamatok, amelyekben ennek a rendszernek közvetlenül szerepe van.

Remélhetőleg az elkövetkezendő években meg fogjuk érteni azokat a pontos sejtszintű folyamatokat, amiket az anyai marihuána fogyasztás befolyásol, illetve adott estben azokat a génszintű változásokat, amik a gyermek fejlődésére az anyai marihuána fogyasztás esetén kihatnak.

Remélhetőleg eljutunk odáig, hogy hogyan lehetne csökkenteni az akár még a terhesség alatt, akár már az újszülöttben, vagy esetleg a fejlődő gyermekben ezeket a változásokat, és megpróbálhatunk segíteni azokon a gyerekeken is, akik most már a tízes éveikben járnak.

Szeretnénk találni olyan terápiás megoldásokat, amikkel az ő agyukban már bekövetkezett változások még módosíthatók lennének.

Ami számomra ebben az egészben a kiinduló ok az, hogy én rengeteget dolgoztam, majdnem nyolc évet dolgoztam Hollandiában, ahol a marihuána a mindennapok része. Svédországban ez nem volt egy ilyen nagy ügy egy darabig, de most már ott is egyre több fiatal szív marihuánát. A marihuána származékok pedig nem ürülnek ki azonnal a szervezetből, és nagyon-nagyon jól átjutnak a méhlepényen.

Biztos nem találunk tökéletes mindent kijavító megoldást, de ha annyit elérünk, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét, akkor talán már tettünk valami értelmeset - fejezte be Harkány Tíbor.

MR
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag