A sör nem is olyan ártalmatlan? (2)

Washington, 2007. december 31. (MTI) - Az alkalmanként legalább öt italnyi alkoholtól lerészegedő amerikaiaknak csaknem háromnegyede nem tömény szesztől vagy bortól ázik el, hanem sörtől - ezt állapította meg az Egyesült Államok atlantai egyetemének kutatócsoportja. Az alkoholisták külön fajtájaként emlegetett szesztestvérek, akik nem folyamatosan öntik magukba a szeszt, hanem időnként összegyűlnek az ivásra és akkor viszont legalább öt alkalommal kiürítik poharukat, korsójukat vagy bármilyen ivóedényt, amit megtöltöttek valamilyen piával, sajátos csoportot képeznek.

A kutatók Timothy S. Naimi vezetésével 14 150 ilyen tivornyázót vizsgáltak kérdőív segítségével 2003 és 2004 között. Megkérdezték őket arról, hogy általában mit isznak legszívesebben és arról is, hogy legutóbb mitől sikerült alaposan lerészegedni. Ezt a vizsgálatot a közegészségtan tudósai azért végezték, hogy megtudják, melyik alkoholfajta a legkedveltebb és ezért a legveszélyesebb szeszféleség.

A sokezer tivornyázóról azt derült ki, hogy 74,4 százalékuk kizárólagosan vagy elsősorban sört iszik. A lerészegedők körében a választott szesz csak 21,9 százalékban volt valamilyen tömény ital, bor pedig még ritkábban, 10,9 százalékban szerepelt az itallapon.

Azok körében, akik a szakemberek szerint a legveszélyeztettebbek az alkoholizmus szempontjából, a 18-20 évesek csoportjában is 67,7 százalékban a folyékony kenyér volt a lerészegedés oka. Hasonlóan, a közvélemény által meglehetősen ártatlannak tartott sört fogyasztották 70,7 százalékban azok is, akik havonta legalább háromszor vagy még gyakrabban jutottak el a részegségig.

Azt is megvizsgálták, mit isznak elsősorban azok, akik egy-egy tivornya alkalmával nyolc vagy még több itallal részegítik le magukat. Itt is a sör került az első helyre az esetek 69,9 százalékában és 64,4 százalékban azok is ezt itták, akik nyilvános helyen fogyasztottak alkoholt.

A kutatók külön kiemelten tárgyalták azok csoportját, akik italozás közben vagy után, de két órán belül autót vezettek. Ezeknek 67,1 százaléka is a sörözők közül került ki. Az amerikai doktorok véleménye az, hogy célszerű volna újraszabályozni az alkoholfélék eladási, árképzési és reklámozási rendszerét. A sör nem csak azért jelent ilyen súlyos közegészségügyi gondot, mert a melegben szinte itatja magát, hanem amiatt, mert szabadon reklámozható, a reklámok pedig azt sugallják, hogy a sör valami üdítő, ártalmatlan ital, amit ráadásul szinte a kereskedelem minden ágában mindenki megvehet, aránylag olcsón.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra