A passzív dohányos is függő lehet?

Egy, az Archives of General Psychiatry című folyóiratban megjelent tanulmány pozitronemissziós tomográfia (PET) segítségével bizonyította be, hogy egyórányi zárt térben történő passzív dohányzás során ugyanannyi nikotin éri az agyat, mint azét, aki ténylegesen dohányzik.

Leszokás a dohányzásrólKorábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a passzív dohányzás gyerekek esetében növeli az esélyét annak, hogy tinédzserként ők is rászoknak a cigarettára, felnőtteknél pedig nehezíti a leszokást. "A vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy már rövid ideig tartó passzív dohányzás is olyan mennyiségű nikotint juttat az agyba, amennyi képes megváltoztatni annak működését, hosszabb vagy rendszeres passzív dohányzás pedig már azt eredményezi, hogy az illető maga is ki van téve a nikotinfüggőségnek" - magyarázta Nora D. Volkow, a Nemzeti Egészségügyi Intézet Kábítószerrel Foglalkozó Részlegének (NIDA) igazgatója.

"Ez a tanulmány megerősíti a hatóságok azon álláspontját, hogy a nyilvános, zárt helyeken és gyerekek közelében be kell tiltani a dohányzást" - fogalmazott Arthur Brody, a Kalifornia Egyetem munkatársa. A statisztikák szerint évente 50 ezer halálesetért okolható a passzív dohányzás. Felnőtteknél szívbetegséget és tüdőrákot, gyerekeknél hirtelen csecsemőhalált, légzőszervi megbetegedéseket és asztmát is okozhat.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra