A passzív dohányos babák allergiások lesznek?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Azoknál a kisgyerekeknél, akik csecsemőkorukban cigarettafüstös környezetben tartózkodtak, nagyobb eséllyel jelentkeznek bizonyos allergiatípusok - állítja egy friss tanulmány.
A szakértők korábban is egyetértettek abban, hogy az asztma kifejlődésének kockázatát növeli, ha a kisgyerek korai életszakaszában dohányfüstös levegőt szívott be. A különféle allergiák kifejlődésére azonban eddig nem voltak egyértelmű adatok.
Svéd kutatók most azt találták, hogy azoknál a 4 éveseknél, akik babaként szüleik dohányfüstjének voltak kitéve, nagyobb arányban fejlődött ki allergia a háziporra és macskaszőrre. Nagyobb kockázatot találtak náluk az élelmiszerallergiára is.
A stockholmi Karolinska Intézet kutatói Eva Lannero vezetésével 4000 családot vizsgáltak, ahol a gyerekek 1994 és 1996 között születtek. A szülők dohányzási szokásaira kérdeztek rá a kicsik 2 hónapos, 1 és 2 éves korában. A gyerekek 4 éves korában végezték el vérükből az antitesteket kimutató tesztet. Olyan gyakori allergénekre vizsgálódtak, mint a macskaszőr, házipor, penész, vagy tej, tojás, gabona.
A kutatók azt találták, hogy azokban a gyerekekben, akik 2 hónapos korukban cigarettafüstnek voltak kitéve, átlagosan 28 százalékkal nagyobb valószínűséggel volt jelent antitest a fenti, lakásban vagy élelmiszerben lévő allergénekkel szemben.
Különösen a macskaszőrre és az ételekre nőtt meg az allergia esélye ezeknél a gyerekeknél, ez a két típus 50 százalékos kockázatnövekedést mutatott.
A korai passzív dohányzás vélhetően légúti gyulladást vált ki a babáknál, roncsolja a védő nyálkahártyát, mely aztán túlérzékennyé teszi őket az allergén anyagokra - állítják a Thorax orvosi folyóiratban megjelent tanulmányukban a svéd kutatók.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban kedden délelőtt általában erősen felhős, borult lesz az ég, de délkelet felől elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag