A nőkre veszélyesebb az alkohol (2)

A női szervezet másként reagál az alkoholra, mint a férfiaké. Bizonyos, ezzel összefüggő betegségek sokkal gyakoribbak és veszélyesebbek a hölgyeknél. Nem kell persze teljesen lemondani a koktélokról, ám fontos odafigyelni a mértékre és az intő jelekre.

Sokkal érzékenyebb a nők méregtelenítő szerve a férfiakénál: egyes májbetegségek (például az autoimmun májbetegség), a nőknél sokkal gyakoribbak. Az alkohollal összefüggő májkárosodások pedig a hölgyeknél gyorsabban okoznak bajt, mint az erősebb nemnél.

Nagyanyáink korában fertő volt, ami ma természetes

A két nem közti különbség az alkoholra való reagálásban mindig is megvolt, ám ez igazán csak napjainkra vált tömeges problémává. Manapság ugyanis a nők átlagosan kétszer annyi alkoholt isznak, mint egy évtizeddel ezelőtt. Ennek részint az alkohollal kapcsolatos társadalmi megítélés lazulása, részint pedig az egyre könnyebb hozzáférés és széles kínálat az oka.

A nyugati országokban ma már senki sem veti meg azt a nőt, aki munka után beül egy Martinire, vagy koktélra a kollégákkal, hogy kieressze a gőzt, vagy éppen egy rekesz sört vásárol a boltban. Sőt, az is elfogadottabbá vált, ha egy nő lerészegedik. Anyáink korában, de akár még tíz-húsz éve is az ilyen viselkedés romlottnak számított és elítélték.

A női test nem tart lépést

A társadalmi változásokkal azonban a szervezet fejlődése nem tartott lépést. Nők esetén már kisebb mennyiségű alkohol elfogyasztása is májkárosodást okozhat, és mind a laboratóriumi, mind a szövettani eltérések kifejezettebbek, mint férfiaknál. A hölgyeknél a tünetek már rövidebb alkoholexpozíció után felléphetnek.

Bizonyos foglalkozások fokozott veszéllyel járhatnak a szervezet méregtelenítése szempontjából: mindazok, akik munkájuk során festékekkel, gyomirtókkal, rovarirtókkal és egyéb veszélyes vegyszerekkel érintkeznek, nap mint nap elkerülhetetlenül fokozott terhelésnek teszik ki a májukat. A szervezet méreganyagokkal való telítődése szempontjából kifejezetten sok veszélyeztetett lehet például a fodrászok, vagy kozmetikusok között is. Akik ilyen területen tevékenykednek, fokozott figyelmet igényelnek a méregtelenítés és a máj működésének támogatása szempontjából.Az alkohol alapvetően háromféle májelváltozást hozhat létre: zsírlerakódást (zsírmáj), gyulladást (alkoholos hepatitis) és hegesedést (májzsugorodás, cirrózis). Ezek a súlyos betegségek fokozottan veszélyeztetik a nőket: ha naponta rendszeresen elfogyasztanak egy nagy pohár bort vagy sört, már májkárosodás alakulhat ki náluk. Férfiaknál hasonló mértékű károsodáshoz többet kell inni: napi két "feles" vagy másfél deciliter whisky elfogyasztása jár ugyanilyen következményekkel.

Mennyit ihat egy nő?

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a nőknek teljesen le kell mondaniuk az italozásról, figyelni kell azonban a mértékre és a gyakoriságra. A biztonságos ivás felső határa nőknél napi 2 egység, férfiaknál 3 egység, ám ez sem fogyasztható el minden nap, heti minimum 2 alkoholmentes nap ajánlott. Ebben az esetben is javasolt azonban a fokozott figyelem, amely hamarabb vezet a betegségek felismeréséhez. Az időben elkezdett kezelés májkárosodás esetén is nagyobb sikerrel járhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra