A nők vérnyomása csökken, a férfiaké emelkedik az alkohol hatására

Ajánlom a HáziPatika Facebook oldalát!

Aki többet iszik, annak magas lesz a vérnyomása, akár nő, akár férfi, a mértékletes szeszfogyasztás azonban a nők vérnyomását inkább kissé csökkenti - ismertette Franz Messerli professzor az eddigi tanulmányok eredményeit az Amerikai Hipertónia Társaság kongresszusán.

A magas vérnyomás kérdéseivel foglalkozó kongresszus több ezer résztvevője külön ülésszakon tárgyalta az alkohol hatását a vérnyomásra. Franz Messerli svájci orvosi diplomájával került az Egyesült Államokba, és jelenleg az amerikai szívgyógyászat egyik legnevesebb képviselője. Most azzal lepte meg a hallgatóságot, hogy összegyűjtötte a világ szakirodalmából azokat az adatokat, melyek az alkohol hatásának nőkre és férfiakra vonatkozó különbségét igazolták.

A munkacsoport 16 nemzetközi vizsgálat eredményeit összegezte. A vizsgált személyekből 314 258 volt nő, 158 142 férfi és a megfigyelési idő 4-20 év között mozgott. Az alkoholt fogyasztó személyek életkorának szélső értéke 18-80 év volt.

A tudományos vizsgálatokban az alkoholfogyasztás egysége egy ital, 10 gramm szesz. Az alkoholtartalom alapján egy ital kb. egy deci bornak, egy pohár sörnek vagy 3 centiliter töménynek felel meg. A férfiak vérnyomása napi egy-két ital fogyasztása esetén csak minimálisan emelkedik, de napi három italtól fölfelé a vérnyomás mind magasabb. Igaz, innentől kezdve ez a nőkre is érvényes. A különbség az, hogy az alkoholt egyáltalán nem fogyasztó nőkhöz képest a napi egy-két italt megivó nők vérnyomása kissé csökken, és a magas vérnyomás kifejlődésének esélye is kisebb. A mértékletes alkoholfogyasztás a gyengébb nem tagjainak vérnyomását kedvezően befolyásolja.

A nők vérnyomásgörbéje tehát J-alakú. Aki egyáltalán nem iszik szeszt, annak több esélye van arra, hogy magas legyen a vérnyomása, mint annak, aki naponta egy deci bort elfogyaszt étkezés közben: itt van a görbe a J-betű alsó csúcsán. Innentől viszont az összefüggés egyenes vonalú fölfelé: mind több alkohol mind magasabb vérnyomást eredményez.

Aktuális
Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?aranyér

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?Ha nem kezeli, szövődményekhez vezet

Biohasonló gyógyszerekBiológiai terápia

Biohasonló gyógyszerekMennyire hasonló a biohasonló?

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Felfázás

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Lehet, hogy a partnere miatt beteg?

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólKULLANCS

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólMit tudunk rosszul a kullancsokról?

Új rákellenes gyógyszerekonkológia

Új rákellenes gyógyszerekAz EU országai közül Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések okozta halálozási arány

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekOTTHON

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekÍme, néhány megoldás arra, mivel lehet kiszedni a különböző típusú foltokat.

Alzheimer: reményteli áttörésekalzheimer-kór

Alzheimer: reményteli áttörésekA felejtés betegségének is szokás nevezni az Alzheimer-kórt

Facebook

Youtube

Twitter

Google+

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag