A kocadohányosok is függők!

A naponta csak egy-egy szálat elszívó dohányosok 51 százaléka már úgy gondolja, nem függő többé és teljesen leszokott. Ugyanakkor a Co-operative Pharmacy felméréséből kiderült az is, hogy legtöbben elhallgatják családjuk, barátaik és szerelmük elöl azt az "apró" tényt, hogy naponta rágyújtanak.

Amikor a tilosban járnak, a dohányosok általában azt mondják, kutyát sétáltatni vagy bevásárolni mennek. A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) szakértői szerint már napi egy cigaretta elszívása is 30 százalékkal növelheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyét. Sőt, az oslói Egészségügyi Szűrővizsgálatok Szolgálatának kutatásai szerint a kocadohányosok körében háromszor gyakoribb a végzetes tüdőrák, mint a nemdohányzóknál.

A 2000 brit önkéntes részvételével készült mostani kutatás szerint a dohányosok 80 százaléka le akar szokni és harmaduk saját bevallása szerint kevesebbet gyújt rá a 2007-ben életbe lépett dohányzásellenes törvény bevezetése óta. Minden tizenkettedik dohányosnak az otthoni dohányzás is tiltott.

A leszokás mellett a felmérés szerint elsősorban az egészséges élet, a költséghatékonyság és a gyermekszületés szól, sokan azonban úgy gondolják, csak akkor tudnának leszokni, ha súlyosan megbetegednének.

Az NHS statisztikái szerint 2009-ben, 2007-ben és 2008-ban a felnőtt lakosság 21 százaléka dohányzott, ami javulást jelent az 1980-as 39 százalékhoz képest. "A dohányzásellenes törvény sok embert inspirált leszokásra, sokan azonban titokban tartják káros szenvedélyüket partnerük, gyerekeik, barátaik és családjuk előtt" - nyilatkozta Fiona Caplan-Dean, a Co-operative Pharmacy munkatársa. "Sok dohányos még arról is képes meggyőzni magát, hogy már leszokott. Fontos tudni azonban, hogy már napi egy-két szál cigaretta is súlyosan károsíthatja az egészséget."

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra