A kínai tévében szereplő gengszterek a dohányzásellenes szervezetek legfőbb ellenségei

Peking, 2007. július 18. (MTI/Reuters) - Egy kínai tévésztár azért szokott rá ismét a cigarettára, hogy sokkal meggyőzőbben alakíthassa a gengszter figuráját, és ezzel nagy port kavart azok körében, akik szerint túl sok a dohányzás a kínai képernyőkön.

Kína a világ legnagyobb cigarettatermelő országa, és a kínaiak a világ leglelkesebb dohányosai. A 320 milliós, egyre növekvő piac mágnesként vonzza a multinacionális dohánygyárakat, így az egészségvédők figyelme is Kína felé fordul.

A nézők azt kifogásolták, hogy az 1930-as években játszódó, sanghaji alvilágot bemutató Rakpart (The Bund) című filmsorozatban a főhőst alakító Huang Hsziao-ming (Huang Xiaoming) ugyan remekül mutat a szájából kilógó cigarettával, de az ezzel közvetített üzenet téves - írta a China Daily kínai napilap.

"Szinte az összes jelenetben láthatunk dohányzó színészeket. A főhős még harc és flörtölés közben is dohányzik" - írta az egyik néző, hozzátéve, hogy már évek óta leszokott a dohányzásról és még a dohányfüst szagától is rosszul van, de imádja a sorozatot, és a főhőshöz hasonlóan ismét dohányozni akar.

Egy kínai egészségvédelmi kutatóközpont a kínai médiafelügyeletnél hivatalosan panaszt tett a sorozatra, azt kifogásolva, hogy túl sok jelenetben dohányoznak.

Kínában a tömegközlekedési eszközökön már tiltják a dohányzást, de az éttermeket is beleérte számtalan helyen még rá lehet gyújtani. Gyakran még a korházakban is látni dohányzó embereket. A világ legnépesebb országában gátat kellene szabni ennek a káros szenvedélynek, ellenkező esetben 2020-ra évi 2,2 millió ember halálát okozhatja a dohányzás - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) májusban. A kínai cigaretta a világ legolcsóbb dohánytermékei között szerepel, egy olcsó csomag ára akár 14 forint is lehet.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra