A dohányosoknak kisebb a munkabírásuk

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

New York/Budapest, 2007. március 31. (MTI) - Két új kutatás eredménye szerint a dohányosok munkateljesítménye kisebb, és többször vannak betegállományban, mint nem dohányzó kollégáik - olvasható a Live Science nevű amerikai tudományos hírportálon.
Az egyik kutatás során több mint 5 ezer nő munkáját követték nyomon az amerikai tengerészetnél 1996 és 1997 között. Kiderült, hogy a rendszeresen dohányzók teljesítménye kisebb, mint a nem dohányzóké. A dohányosok nagyobb eséllyel léptek ki szolgálati idejük letöltése előtt, rossz magaviselet miatt többször szerelték le őket, és személyiségzavar is gyakrabban fordult elő náluk.
Hogy a dohányzás és a hanyagság között közvetlen összefüggés van-e, nem tudni biztosan, ám a kutatók szerint "elképzelhető, hogy a cigarettázás olyan rejtett tényezők jelenlétének a jele, mint az alkalmazkodás hiánya vagy a túlzott kockázatvállalás, és ezek közrejátszanak a teljesítménycsökkenésben".
A kutatásról szóló tanulmány a Tobacco Control című szakfolyóirat legfrissebb számában jelent meg, és szintén ebben olvasható a másik kutatásról szóló beszámoló is. Ezen vizsgálat során több mint 14 ezer dolgozó munkáját követték nyomon 1988 és 1991 között Svédországban. Férfiakat és nőket egyaránt vizsgáltak 16-tól 65 éves korig. Összességében az derült ki, hogy míg a a dohányosok átlagosan 11 nappal többet voltak betegszabadságon.
(MTI-Panoráma)
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol

Kapcsolódó cikkek

Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+12, +17 °C
Minimum:
+8, +14 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt többnyire erősen felhős, borult lesz az ég további eső, zápor alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag