A dohányosok egyben passzív dohányzók is

Olasz tudósok kimutatták, hogy a saját magunk által elszívott cigaretták füstje még a kifújás után is jelentős kockázatot rejt.

Maria Teresa Piccardo az olasz Nemzeti Rákkutató Intézet egyik vezető munkatársa tanulmányozta a jelenséget, méghozzá meglehetősen egyedi módon: újságárusoknál figyelte meg a tüdőrák előfordulásának valószínűségét, amit talált, az pedig sokak szerint igen meglepő.

Leszokás a dohányzásról "Azért éppen az újságárusok, mert ők egyedül dolgoznak egy meglehetősen szűk helyen, ahol megáll a füst. 15 embert figyeltünk meg, és azt találtuk, hogy a saját cigarettáikból származó füst passzív dohányos módjára történő "visszalélegzése" jól korrelált az általuk elfüstölt szálak számával" - nyilatkozta a sajtónak Piccardo.

A kutatási eredmények, melyeket az Enviromental Health nevű szaklap közöl, azt jelezték, hogy napi 14 szál elszívása esetén a saját füst hatása olyan, mintha még 2,6 szálra gyújtott volna rá az illető. Sajnos azonban az eredmények felvetik azt a kérdést is, hogy - mivel az említett újságosstandok általában a város forgalmas helyein működnek - a kutatók megfelelően kiszűrték-e a járművel miatti légszennyezést, mint kockázati tényezőt. Az mindenesetre bizonyos, hogy a passzív (és természetesen aktív) dohányzás minden fajtája káros, és az is, hogy a most vizsgált jelenséget egy nagyobb, és gondosan kiválogatott mintán ellenőrizve valósabb eredményeket kaphatunk.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra