Dizájnerdrogokkal ütik ki magukat a magyar fiatalok

A 2012-ben kiadott országjelentés szerint Magyarországon az elmúlt időszakban jelentősen nőtt az új pszichoaktív szerek, a dizájnerdrogok elterjedtsége. Sovány vigasz, hogy a heroin népszerűsége csökkent.

A Nemzeti Drog Fókuszpont - Nemzeti Kábítószer-adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ honlapján 2012 végén közzétett országjelentés szerint a tűcsereprogramokban részt vevők körében a heroint injektálók aránya nagymértékben - 23 százalékponttal - csökkent 2010-hez képest, míg az egyéb szereket használóké jelentősen, 26 százalékponttal emelkedett.

A 2011-ben végzett kutatásban megkérdezett 16 éves diákok 28,8 százaléka fogyasztott már valamilyen tiltott vagy legális szert. A vizsgált szerek közül változatlanul a legelterjedtebb a szipuzás .

Veszélyben a lányok

A jelentés szerint a valaha tiltott szert próbálók aránya nagyobb mértékben nőtt a lányok körében, illetve a vidéki iskolák esetében. A 2006 óta ismétlődő országos vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a hazai intravénáskábítószer-használóknál a korábbi évekhez hasonlóan nagyon alacsony lehet a HIV-fertőzöttek száma, a hepatitis B fertőzöttek aránya egy százalék alattira tehető. Ugyanakkor nőtt a nem opiátot injektálók fertőzöttségi aránya.

A toxikológiai ellátásban megjelenteknél meredek emelkedést mutatott az amfetaminok és a kannabisz miatti kezelési igények száma. Az amfetamin típusú szerek okozta mérgezések emelkedésének hátterében a katinonok, a kannabisz miatti kezelési igények növekedése hátterében a szintetikus kannabinoidok térnyerése állhat.

Érdekesség, hogy 2011-ben eltűnt a mefedron , de az azt felváltó vegyületek (4-MEC, MDPV) és a szintetikus kannabinoidokkal kezelt növényi törmelékek jelentősen előre törtek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra