Mindennapi szokások, amik súlyosbíthatják a depressziót

A depresszió kialakulása (főleg az arra hajlamosaknál) nem igazán előzhető meg – a betegség 350 millió embert érint világszerte. Fontos tudni ugyanakkor, hogy vannak olyan mindennapi szokások, amikre a depresszióval élőknek fokozottan figyelniük kell, ugyanis azok súlyosbíthatják az állapotukat.

Mutatjuk, a Prevention gyűjtése alapján milyen mindennapi szokások súlyosbíthatják a depressziót.

Egészségtelen táplálkozás

Kutatások szerint a cukros ételeket, gyorsan felszívódó szénhidrátokat, olajban sült ételeket és jelentősebb mennyiségű alkoholt tartalmazó étrend rosszabbá teszi a kedélybetegség tüneteit. Hogy ennek pontosan mi az oka, azt még vizsgálják, de addig is fogyasszunk inkább sok zöldséget, gyümölcsöt, sovány húsokat, halat és teljes kiőrlésű gabonákat.

depresszió, kevés alvás, alváshiány
A kevés és rendszertelen alvás is súlyosbíthatja a depressziót. Fotó: Getty Images

Kevés és rendszertelen alvás

Nem meglepő, hogy ha nem alszunk eleget, az számos egészségügyi problémához vezethet. Az alvászavar klasszikus depressziós tünet, az alvási minták megváltozása pedig depresszív epizódokhoz vezethet. Ilyenkor kiemelten fontos, hogy betartsuk a napi rutint: feküdjünk és keljünk mindig ugyanakkor, és alvás előtt egy-két órával kerüljük a kék fényt kibocsátó készüléket, kijelzők használatát, mert ez összezavarhatja a melatonintermelést.

Közösségi oldalak használata

A Facebook-depresszió egy új jelenség, amit az vált ki, ha valaki, annak ellenére, hogy sok az ismerőse, nem kap megfelelő mennyiségű figyelmet, vagy (szerinte) elegendő számú like-ot a posztjaira. Több kutatás is talált már kapcsolatot a kedélybetegségek és a túlzásba vitt digitális aktivitás között. Az is tény ugyanakkor, hogy a közösségi oldalak használata jót is tehet, mert enyhítheti a magányosság érzését, de ha Facebookozás után rendszeresen dühösnek, csalódottnak vagy szomorúnak érezzük magunkat, egy időre inkább hanyagoljuk.

Időjárás

Kutatások bizonyítják, hogy sokak depressziója lesz súlyosabb a téli időszakban, amikor kevesebb a napsütés. Éppen ezért fontos, hogy a kedélybetegséggel küzdők a lehető legtöbbet legyenek a napon, a szabadban – tanulmányok szerint különösen a reggeli napfény képes javítani a hangulatot.

Mutatjuk a depresszió 11 legfontosabb jelét.

Dohányzás

A cigaretta alapvetően is egészségtelen, de ha valaki depressziós, annak a dohányzás még tovább ronthat az állapotán - a leszokás ugyanakkor segíthet enyhíteni a tüneteket. A dolognak a nikotinfüggéshez van köze: a nikotin eleinte nyugtat és segít koncentrálni, de később már érzékenyek és rosszkedvűek is lehetünk tőle.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra