A családi halmozódás súlyosbítja a depressziót!

Azok, akiknek családjában már előfordult depresszió, szorongás, alkohol- és drogfüggőség, nemcsak hajlamosak ezekre a betegségekre, de általában sokkal súlyosabb formában jelentkezik náluk és több kezelésre is van szükségük - állítják egy tanulmány szerzői.

Új-Zélandon közel 30 évig végeztek kutatást, melynek során 981 ember életútját kísérték figyelemmel 3-32 éves koruk között. Adatokat gyűjtöttek családtagjaik pszichiátriai állapotáról is.

DepresszióNégy pszichiátriai zavarral foglalkoztak: a depresszióval, a szorongással, valamint az alkohol-és drogfüggőséggel - olvasható az Archives of General Psychiatry című folyóiratban. Míg az közismert, hogy a családi kórtörténet növeli az esélyt a fenti állapotok bármelyikének kialakulására, ebben a tanulmányban a tudósok arra volt kíváncsiak, hogy mennyivel súlyosbította az állapotukat - tették hozzá a kutatók.

A szerzők kimutatták, hogy azok, akiknek a családjában korábban már előfordultak ezek a betegségek, nagyobb eséllyel betegedtek meg maguk is, továbbá a családi és társas életükben, illetve a munkájuk során a betegség nagyobb gondot jelentett.

"A családi háttér összefügg azzal, hogy mind a négy betegséget gyakrabban kezelik (a szorongásos zavar esetében nem figyelhető meg jelentős emelkedés)" - írták a kutatók. A családi anamnézis azonban nem mutatott összefüggést a négy betegség korai megjelenésével.

"A depressziós, szorongásos zavarban szenvedő, alkohol- és drogfüggő betegek esetében a családi háttér vizsgálata segíthet meghatározni, hogy kinél fog ismét felbukkanni a zavar, ki fogja a legnagyobb eséllyel igénybe venni a kezelést" - írták. "A családi anamnézis segítségével beazonosíthatóvá válhat az a csoport, akiknél szükség lehet elsődleges vagy korai beavatkozásra, illetve azok is, akik esetében a zavar gátolja a normális életvitelt."

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra