Kérdések és válaszok

Szeretnék babát, de állandó gyomorhurutom van. Azt mondják, hogy terhesség alatt ez a gyomorsav probléma még inkább előjön. Ezért elbizonytalanodtam. Mit is tehetnék?

Terhesség alatt a savvisszacsorgás (reflux) szokott jelentkezni. Ez semmiképp nem indokolja a születéskorlátozást, ugyanis egyetlen savkötő gyógyszert sem ismerünk, mely magzatkárosító lenne. Mindegyik teljes nyugalommal szedhető terhesség alatt is.

A 101 éves nagymamám 4 éve itt van velünk, a mi lakásunkban, mi gondozzuk őt. Nincs is különösebb probléma napközben, de az este, éjszaka az valami borzalom vele. Egyfolytában kiabál egészen reggelig, nem lehet aludni tőle. A háziorvos írt fel neki altatót, de nem lehet neki beadni, mert minden gyógyszert kiköp, semmit nem vesz be. Nem tudom, mit lehetne tenni, de ez borzasztó! Hiába nem dolgozom, mert ápolási díjon vagyok itthon, de ez az éjszakázás nagyon kimerít.

Amennyiben lehetséges, a nagymama ne aludjon nappal, legyen egész nap ébred. Lefekvés csak este, időben, nem túl korán. Belgyógyászati állapota - vérnyomás, szívverés - legyen stabil, igyon elegendő folyadékot, ne legyen kiszáradva! Javasolom, hogy vegyék igénybe pszichiáter szakorvos konzíliumát, ő tud olyan terápiát javasolni, amiktől aludni tud.

Egy 10 hónapos és egy 3 éves gyermek kialvatlan anyukája vagyok. Szoptatok, éjjel többször kelek emiatt. Az elalváshoz mindig is viszonylag sok időre volt szükségem. Hetek óta észlelem, hogy éppen elaludnék, de hirtelen nagyon éber leszek és kezdhetem elölről az ellazulást. Ez miért van? Olykor heves szívdobogásérzés, légszomj jelentkezik. Közben tudatosan próbálnék minél hamarabb elaludni, mert szükségem lenne a pihenésre. Emiatt haragszom magamra, amiért nem alszom, így egy ördögi körbe kerülök. Mit tegyek? Szükség van kezelésre?

Ön nagy valószínűséggel kimerült. Szoptatás alatt gyógyszerek, gyógynövények nem ajánlottak, mert átjutnak az anyatejbe. Legszerencsésebb az volna, ha segítséget kérne a családtagoktól, emellett pedig javasolom, legyen egy általános belgyógyászati vizsgálat (vérvétel, pajzsmirigyvizsgálat, EKG), ill. relaxációs technikákat sajátítson el pszichológusnál.

Negyvenes évei elején járó férfi vagyok, második párommal, aki 34 éves. Öt éve élünk együtt. Nagy szerelemnek indult, és minden tökéletesnek tűnt, jól megértettük egymást. Szexuális életünk is tartalmas és örömteli volt, gyakran megkívántuk egymást. Mindez úgy három éve változott meg. Páromból a vágy kihunyt, visszahúzódó lett, eleinte nem értettem a dolgot, azt hittem, van valakije. Aztán idővel gyors hízásnak indult, egy év alatt több mint húsz kilót szedett fel, és ezzel párhuzamosan a szexuális életünk gyakorlatilag megszűnt, ami maradt havonta-kéthavonta egyszer, az már örömtelen volt. Vérzészavarai támadtak, hol kimaradt a menstruációja hónapokra, hol meg nem állt el a vérzés, egészségügyi köret lett a vége. Rohangáltunk orvostól orvosig, de semmilyen szervi problémát nem találtak. Ennek ellenére végül is anovulációt, sárgatest elégtelenséget állapítottak meg, és folyamatos hormonkezeléssel tartják rendben a havi ciklusát. Az orvosa szerint, ha sikerülne teherbe esnie, az rendezné a dolgot. Eleinte ez jó ötletnek tűnt, tényleg szerettünk volna közös gyereket, de most komoly kérdőjelek merültek fel bennem az egész kapcsolat jövőjéről. Párom nagyszerű családanya, de én reménytelenül elvesztettem a Nőt. Szexuális életünk tönkrement, már szorongunk a témától, és próbálkozni sincs kedvünk. Már nekem is merevedési zavaraim vannak a frusztrációtól, neki meg eszébe sem jut, hogy esetleg nekem hiányozna valami. A belső tűz, a szerelem eltűnt. Úgy érzem, annak ellenére, hogy szeretem őt, kapcsolatunknak így nincs jövője. Úgy tűnik egyetlen lehetőségem maradt: szakítani és újrakezdeni, mert így előbb utóbb úgyis az lesz a vége. De folyamatosan vívódom: lehet, hogy érdemes kitartanom és egy terhesség mindent megváltoztat majd? Rendeződhet ez a helyzet még jó irányba?

A hormonzavarok esetében a terhesség javíthat is, ronthat is. Lehetetlen ezt előre megjósolni. Abban viszont igaza van, hogy a hormonprobléma önmagában nem magyarázza a kettőjük közötti viszony megváltozását, azaz azt, hogy a párja szinte elfelejtette, hogy nő is, nem csak barát. Javasolnám, hogy párterápiára jelentkezzenek.

23 éves egyetemista lány vagyok. Szüleimtől távol, kollégistaként élem mindennapjaimat. Édesapám az elmúlt három hetet kórházban töltötte, tüdőgyulladás utótüneteinek kezelése miatt. Az édesapám vesebeteg, lassan 20 éve diagnosztizálták nála a betegséget. Az elmúlt héten magas, múlni nem akaró láza miatt átszállították Szegedre a klinikára, ahol a hasi CT-vizsgálat során tumort diagnosztizáltak nála, a főorvos azonnali műtétet javasolt, amit el is végeztek. Csütörtök óta mindennap telefonon beszélek vele - a klinikán felfüggesztették a látogatást az influenza miatt -, szegény hangján érzem a félelmet és a kétségbeesést. Próbálnám nyugtatni, de sajnos nem tudom, hogy mit lehetne ebben az esetben mondani. Sajnos magam sem vagyok lélekben olyan erős, hogy tartsam magam, és ne sírjam el magam, amíg beszélünk. Apu ilyenkor próbál vigasztalni, ez jól esik, de szerintem fordítva kellene lennie, hiszen nem én élem át azt, hogy lehet, hogy még egy embert próbáló betegséget kell legyőznöm. Ezzel kapcsolatban szeretném a segítségét kérni. Hogyan tudnám megerősíteni magamban azt, hogy minden rendben lesz, és negatív lesz a szövettani vizsgálat eredménye? Illetve azzal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, hogy mit lehetne ilyenkor mondani?

Két kérdéséből az elsőre csak azt tudom mondani, amit én is tennék, ha ilyen megterhelő lenne az életem: "Legyen meg a Te akaratod", valamint, ima azért, hogy történjen meg az, ami jelenleg mindenkinek a legjobb. Az élet felett nem minden esetben rendelkezhetünk. A legnagyobb traumák azok, amelyek rádöbbentik az embert, hogy nem vagyunk mindenhatóak. Ennek elfogadása nehéz, de áldásos feladat, amihez kívánom, legyen elég lelki ereje.Második kérdésére pedig:Amikor az ember segítségnyújtóként vállal feladatot, akkor a legegyszerűbb, ha erről megkérdi az érintett felet. A segítségnyújtás nem más, mint önátadás, együttlét, meghallgatás. Szerető együttérzés és jelenlét, semmiképpen nem tanácsadás, és nem okoskodás. Aki a nehézséget kapja - jelenleg leginkább édesapja - az, aki átéli és kifejezi érzéseit, gondolatait, a segítőnek azt kell támogatnia, hogy ezt a beteg meg tudja tenni. Amennyiben zavarban van, és nem tudja, mit is mondjon, akkor kell a nyílt kommunikáció eszközéhez fordulni, pl.:"Én nem tudom, hogy mit mondjak, és azt sem mit tehetek. Bocsánat, ne haragudj, de itt vagyok, ?még ha csak a füleden keresztül is?, bár nagyon félek, de itt vagyok. Segíts, miben lehetek én a segítségedre!"És amit ezután majd édesapja mond, tesz, azt el kell fogadnia. Mert ő egy másik ember, akinek szintén van akarata, és ezt illik tiszteletben tartani, még ha néha annyira nehéz is.Kívánom, hogy édesapja mielőbb felépüljön. Amennyiben nehézségek adódnának, és úgy érzi egyedül nem képes a teherrel megbirkózni, keressen meg személyesen. A bánatmunka vagy gyászmunka elkerülhetetlen minden ember életében, és csodálatos az útján végig menve, megérkezni a lelki békéig.

23 éves egyetemista lány vagyok. Szüleimtől távol, kollégistaként élem mindennapjaimat. Édesapám az elmúlt három hetet kórházban töltötte, tüdőgyulladás utótüneteinek kezelése miatt. Az édesapám vesebeteg, lassan 20 éve diagnosztizálták nála a betegséget. Az elmúlt héten magas, múlni nem akaró láza miatt átszállították Szegedre a klinikára, ahol a hasi CT-vizsgálat során tumort diagnosztizáltak nála, a főorvos azonnali műtétet javasolt, amit el is végeztek. Csütörtök óta mindennap telefonon beszélek vele - a klinikán felfüggesztették a látogatást az influenza miatt -, szegény hangján érzem a félelmet és a kétségbeesést. Próbálnám nyugtatni, de sajnos nem tudom, hogy mit lehetne ebben az esetben mondani. Sajnos magam sem vagyok lélekben olyan erős, hogy tartsam magam, és ne sírjam el magam, amíg beszélünk. Apu ilyenkor próbál vigasztalni, ez jól esik, de szerintem fordítva kellene lennie, hiszen nem én élem át azt, hogy lehet, hogy még egy embert próbáló betegséget kell legyőznöm. Ezzel kapcsolatban szeretném a segítségét kérni. Hogyan tudnám megerősíteni magamban azt, hogy minden rendben lesz, és negatív lesz a szövettani vizsgálat eredménye? Illetve azzal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, hogy mit lehetne ilyenkor mondani?

A gondolatnak teremtő hatalma van. Ezért fontos lenne, hogy édesapja meg akarjon gyógyulni. Ha lemondott a saját gyógyulásáról, senki nem tud rajta segíteni. Tovább menve azt javaslom önöknek, hogy akár telefonban, akár személyesen csak pozitív és szép dolgokról beszéljenek. Ne engedjék át magukat a rettegésnek. Mondja el neki például, hogy kinyílt a hóvirág a kertben, vagy látott egy szép filmet, vagy megtalálta egy gyerekkori játékát, amit tőle kapott. Ilyen témákkal tudja/tudják a lelkében az erőt tartani, mert arra van mindannyiuknak szüksége. Egy kórházban épp elég negatív energia van a sok beteg között, ne erősítsék azt. Ha már bemehet hozzá, vigyen neki Rejtő Jenő- könyvet vagy valami hasonlót, amin nevetni lehet. A humor, a derű gyógyít!De önnek is javaslok irodalmat: Polcz Alaine könyveit, amik a hospice szolgálatról, az elengedésről szólnak. Biztosan talál ott tanácsot arra vonatkozóan, hogy a hozzátartozók milyen magatartással tudják a szeretteiknek a súlyos betegségeket és a belőle való lábadozást átvészelni. Kitartást, sok derűt, sok-sok pozitív gondolatot kívánok mindannyiuknak a következő hetekre-hónapokra!

Unokám 5 éves, jövőre iskoláskorú lesz. Az óvodában azt mondja az óvónő, hogy nagyon lassú, egy óra mire felöltözik, nem játszik a gyerekekkel, visszahúzódó. Értelmileg nincs vele probléma, megoldja a feladatokat, de nagyon lassan. Mire eljutnak vele a megoldáshoz, a többi gyerek már a másik feladattal is végez, és ha kérdezik valamiről, nem válaszol. Nehéz vele a kommunikáció is. Az óvoda szerint ez a lassúság és a többi is genetikai adottság, ezzel nem lehet mit tenni, és ez az iskolaérettséget nem befolyásoló tényező. Szerintük a gyerek iskolaérett. Mi nagyon félünk, hogy fogja-e bírni az iskolát. Szerintünk nem iskolaérett.

A mai iskolarendszer nagy terhet ró a gyerekekre. Így akkor járnak jól, ha úgy kerülnek be az iskolába, hogy jól terhelhetőek. Ennek eldöntése igen fontos dolog, mert ezt követően az életét nagyon hosszú időre a tanulás fogja meghatározni. Ezen túl pedig sok képesség már óvodáskorban is fejleszthető. Azt tudnám tanácsolni, hogy keressenek fel egy Nevelési Tanácsadót vagy gyermek pszichológust, és kérjenek egy iskolaérettségi vizsgálatot. Jó támpontot adhat a gyermek beiskolázása kérdésében, illetve arra vonatkozólag is, hogy ha szüksége van fejlesztésre, akkor azt melyik területen kell megtenni. A fejlesztések által fejlődhet a figyelme, a munka tempója is. Így - amikor már iskolába kerül - jobban tudja venni az akadályokat.

Az enyhe értelmi fogyatékossággal rendelkező 5 éves gyermeket hogyan lehet fejleszteni, illetve mivel? 1 évesen még egy szót sem mondott. 2 évesen bölcsibe adtam, ahol sok beszédet hallott, de nem javult a helyzet. 3 évesen normál oviba adtam, ahonnan eltanácsolták egy speciális intézménybe. Itt az alapozó terápiával, egyéni és csoportos fejlesztéssel nem haladtunk előbbre. Kb. 1,5 év a lemaradás. Most tanácstalan vagyok. Közben az orrmanduláját kivették, és a dobhártya mögötti részt kitisztították (vezetéses halláscsökkenése volt), most megszűnt a halláscsökkenés, teljesen jól hall. A műtét után kb. 6 napig tisztán, érthetően 3-4 szavas mondatokat mondott, a kontrollon is minden rendben volt még, de a 7. naptól orrhangon beszél, és alig érthető, amit mond. Mit tegyünk?

Az egyik, amit felvetett az alapozó terápia kérdése. A terápia maga nagyon jó, de enyhe értelmi fogyatékosság esetén inkább az Ayres- terápiát, vagy a TSMT-t javasoljuk mozgásfejlesztés céljából. Az előbbi kevésbé kötött, játékosabbnak tűnik, viszont eszközigényes, ezért otthon nem alkalmazható. A másik ugyan hasonlóan kötött feladatsorokból áll, mint az alapozó terápia, és ennek is van eszközigénye. Ez otthon a szülőkre ró nagyobb feladatot, mivel ők végzik a terápiát, a terapeuta pedig bizonyos időközönként új feladatok és kontroll céljából konzultációt biztosít. A másik a beszéd kérdése. Én magam sajnos nem vagyok logopédus, viszont az ilyen problémával rendelkező gyermekeinket beszédfejlesztő pedagógus kollégához szoktam irányítani, aki a Proetz-kezeléssel foglalkozik. Ez az arcüreg fájdalommentes átöblítését jelenti, ami segíthet a beszéd beindulásában. Sok olyan gyermeket ismerek, akik ezekkel a kezelésekkel elkerülték az orrmandula-műtétet, illetve a műtét után újra felmerülő problémák (ahogy önöknél is) elmúltak. Az ottani vizsgálat során ultrahanggal megnézik, mennyi régi letapadt váladék van a gyermek arcüregében, ami akadályozhatja a dobhártyák megfelelő rezgését. Ez minimális -az audiométerrel nem kimutatható-halláscsökkenést okozhat, illetve másképp hallja a gyermek az adott hangokat. A rosszul hallott hangokat pedig sajnos csak rosszul tudja mondani.

A nagyobbik fiam (5 éves) viselkedésével nem tudok mit kezdeni. Mivel a kisebbik fiam 3 évvel fiatalabb, arra gondoltunk, hogy testvérféltékenység állhat a háttérben. Ha rászólok, azért is azt csinálja, amit nem szabad. Nem tudom, mitévő legyek.

Az, hogy nem fogad szót a kisfia nem feltétlenül van testvérféltékenység miatt. Először is nagyon jó lenne tudni, hogy azóta van-e ez így, amióta a kistestvére megszületett? Ez sem biztosíték erre, hisz a születésekor ő pont 3 éves volt, amikor egyébként is a fejlődés szempontjából hasznos dackorszakban volt, amikor is a gyerekek a határaikat feszegetik, és szeretnék kipróbálni magukat. Az lehet, hogy nem volt elég türelem és idő arra, hogy ezt az időszakot jól oldják meg. Nagyon fontos, hogy a gyerek megtanuljon kompromisszumot kötni. Nagyon fontos, hogy ön következetes legyen. Lehet, hogy sok mindent ráhagyott, csak hagyja már abba az anyu ''nyüstölését'', és most is addig próbálkozik, amíg csak lehet, mert a végén úgy is neki lesz igaza. Most már a kicsi is nagyobb. Próbáljon több figyelmet és időt szentelni a nagyobbnak, és következetes lenni vele. Persze az is nagyon fontos, hogy a környezet (apa, esetleg nagyszülők) is ezt támogassák. Támogassák önt abban, hogy anyának szót kell fogadni. Lehet, hogy nagy igyekezetükben?hogy ne tegyenek különbséget a két gyerek között? többet megengedtek neki, amit most már a gyerek meg is követel magának.

A fiam barátnője nemrégiben hozzánk költözött. Azóta derült ki számomra, hogy bizony egyenes úton halad az alkoholizmus felé. Ez abból áll, hogy hetente kb. 4-5 üveg bort elfogyaszt. Csak néhány szót mertem vele erről a témáról beszélgetni, amiből az derült ki, hogy az édesapja az öngyilkossága előtt bizony nagyon ivott, depressziós volt. Ezen kívül talán epilepsziás rohama lehetett a leánynak - most van kivizsgálás alatt -, ami végtaggörccsel járt. A fiam egyébként csak alkalmanként iszik, ha bulizni mennek, kb. havonta egyszer. Mit tegyek, hogy ez ne mélyedjen el? A fiamnak még nem hoztam szóba a témát, várom a kedvező alkalmat. A férjemmel is gond van: időnként belemerül a játékgépezésbe. Előfordult, hogy kölcsön kért az ismerőseitől, csakhogy játszhasson. Amikor ez kiderült, mindent megígért, de nem hiszek neki. Túl sokszor becsapott már. Ő is megiszik naponta 1-2 sört vagy fröccsöt, amit rögtön észreveszek rajta. Emiatt sokat veszekszem vele. Hogyan beszélgessek velük? Mert a tiltás nem megoldás.

Jól gondolja, a tiltás nem megoldás - egyik esetben sem. A fia barátnőjével kapcsolatban fontos hangsúlyoznom, hogy ezt a problémát nem önnek kell megoldania. Az jó gondolat, hogy beszélget a lánnyal, jó, hogy ilyen őszintén elmond önnek mindent. Ne legyen tolakodó, legyen továbbra is nyitott, megértő. Fontos, hogy megmaradjon ez a kapcsolat, csak akkor tud segíteni, ha a bizalom megvan.A férjével kapcsolatosan fontos végiggondolnia, hogy mi az, amit tolerál, mi az, amit már nem. Erről fontos a férjével is beszélgetni. Mondja el őszintén az érzéseit. A veszekedés általában csak ront a helyzeten. A beszélgetéseknél fontos, hogy érdeklődjön, ne faggatózzon! Mondja el az érzéseit, és ne zsaroljon! Legyen nyitott, kíváncsi, de ne ítéljen!Amennyiben úgy látja, hogy nem boldogul a probléma megoldásával, van lehetőség hozzátartozói konzultációra, ahol további segítséget kaphat.

Cikkek