Sokkal többet internetezünk a járvány miatt

Körülbelül hatodával nőtt a hívás- és harmadával az internetforgalom 2020 első felében a koronavírus-járvány miatt. Az SMS-ek száma ugyanakkor negyedével csökkent 2019 végéhez képest - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből.

2020 első fél évének legnagyobb változása, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés meghatározta a hírközlési fogyasztási szokásokat is. Az NMHH ismertetése szerint a járvány hatására a hívásforgalom 13,8 százalékkal, az internetforgalom pedig 30,1 százalékkal emelkedett 2019 év végéhez képest. Az egy SIM-kártyára jutó havi átlagos hívásforgalom a lakossági előfizetőknél 14,9 százalékkal, a nem lakosságiaknál - tehát például a cégeknél - pedig 21 százalékkal nőtt, míg az adatforgalom az előbbieknél 41, az utóbbiaknál 10,7 százalékkal bővült. Ezzel szemben az előfizetők több mint negyedannyival kevesebb SMS-t küldtek, mint a járvány előtti időszakban.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus hatása, koronavírus internet, koronavírus telefon,
Több mint 30 százalékkal emelkedett az internetforgalom a járvány hatására.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Ez is a járvány hatása

A jelentés az új típusú koronavírus felbukkanásának számlájára írja azt is, hogy a szezonális, nyáron megugró roaminghasználat folyamatos előretörése megtorpant. 2020 második negyedévében mindössze félmillió külföldi hívásindítás volt, amely kevesebb mint harmada a 2019 azonos időszakában mért 1,6 milliós értéknek. Ezzel szemben, aki viszont roamingolt, az több mint kétszer olyan hosszan tette: 2020 második negyedévében az egy roamingoló kártyára jutó havi átlagos hívásforgalom 39-ről 92 percre ugrott.

A járvány ellenére is költekezünk karácsony előtt - kattintson a részletekért!

Kitértek arra is, hogy a belföldön bonyolított internetforgalom hálózatok szerinti megoszlását tekintve a 4G-használat aránya 2020 első negyedévéig folyamatosan nőtt (96,4 százalékra), a második negyedévben pedig enyhe visszaesés látható (94,3 százalékra), de ebből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. A 4G szerepe egyre jelentősebb a hangforgalomban is, az időszak végére már a hívások 40 százaléka zajlott ilyen hálózaton. Ami a beszédforgalom többi részét illeti, 52 százalék 3G hálózaton zajlott, 2G-n pedig az összes hívásforgalom mindössze 8 százaléka.

Jelenlegi formájában az idősek vásárlási idősávját értelmetlennek tartja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, mert ez nem hatékony módja a járvány elleni védekezésnek. Akadnak helyette működőképesebb alternatívái. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra