Segítség: válnak a szüleim!

A családi élet drasztikus változásai jelentős hatást gyakorolnak a gyermekek érzelmi életére. Hogyan képesek tudomásul venni a szülők válását, és mit tehetünk mi szülők, hogy megkönnyítsük számukra azt, ami fenekestül felforgatja az életüket?

Évente több mint egymillió gyerek szembesül azzal, hogy elválnak a szülei. Ez egy nehéz időszak az egész család számára, telis tele változással, melyek mindenkit érintenek. A gyerekek ragaszkodnak az állandósághoz, a megszokott napi rutin révén érzik magukat biztonságban, így a válás az ő életüket fenekestül felforgatja.

Segítsen gyermekének ezekhez a változásokhoz alkalmazkodni, és próbáljon meg ez ügyben együttműködni volt házastársával!

Hogyan mondjam el Neked

A legjobb az, ha Ön és házastársa együtt mondják el a gyermeknek, hogy elválnak. Bizonyosodjanak meg róla, hogy a gyerek megérti, hogy a szülei mindketten továbbra is ugyanúgy szeretik, és gondját fogják viselni. Őszintén és nyíltan beszéljenek, és hagyják ki a csúnya részleteket. Használjanak egyszerű kifejezéseket, mint: Anyád/Apád és én az utóbbi időben már nem jövünk ki jól egymással, és úgy gondoljuk, mindenkinek jobb, ha ezentúl külön fogunk élni.

Düh és szorongás

Kezdetben a gyerekeket a konkrét dolgok fogják érdekelni, úgy, mint, hol fognak élni, melyik iskolába fognak járni. Próbáljanak megegyezésre jutni, és a gyerek mindennapjait a legkevésbé megváltoztatni. Ha azonban a dolgok mégis drasztikusan megváltoznak, alakítsanak ki új szokásrendszert, és ragaszkodjanak hozzá. Ez minden életkorban segít a gyerekeknek, hogy biztonságban érezzék magukat.

A gyerekek a válással járó feszültségre heves érzelmekkel reagálnak - szorongással, szomorúsággal, fájdalommal, vagy éppen megkönnyebbüléssel. De a leggyakoribb válasz a harag. Ez a harag befelé fordulhat, depressziót vagy önmagába fordulást okozhat. Ha a harag "kifelé" irányul, akkor pedig magatartási, viselkedésbeli problémákat okoz.

Mama kicsikéje

Ezekben a nehéz időkben néhány (kis)gyermek visszatérhet a fejlődésében már meghaladott szintre. Például, azt várják, hogy a szülő etesse őket, vagy elkezdik újra szopni az ujjukat, vagy bepisilnek. Visszatérhet a szeparációs szorongás is, ami az anya távollétében jelentkezik, ha nincs jelen a biztonságot adó személy. Próbálják meg csökkenteni a gyereket érintő napi feszültséget, és biztosítsanak elegendő időt arra, hogy a gyerek Önökkel legyen. Segíthet, ha néha kettesben töltenek el egy kis időt, de jót tesz a gyereknek az is, ha más felnőttel is tölthet időt,- nagyszülővel vagy egy családi jóbaráttal - aki lehetőleg ugyanolyan nemű, mint a távollévő szülő.

Harctéren kívül

A gyerekek reakciója a válásra nagyban függ attól, hogy Ön és házastársa hogyan viselkedik, különösképpen egymással.

  1. Soha ne kényszerítse, hogy a gyerek válasszon a szülei közt!
  2. Ne használja a gyereket hírvivőnek vagy közvetítőnek!
  3. Soha ne vitatkozzanak a gyerekkel kapcsolatos kérdésekről ő előtte!
  4. Ne próbáljon meg a gyerekből kiszedni információkat a másik szülőről!
  5. Ne használja fel a gyereket, mint egy zálogot, hogy megbántsa volt házastársát!

És a legfontosabb: ne mondjon rosszat ex-éről a gyereknek! A gyerekek tudják, hogy ők valamiképpen a két szülőnek egyfajta keverékei. Ha folyamatosan kritizálja a másik szülőt, a gyerekben könnyen kétségek támadhatnak saját magával szemben is.

Ha nem lettem volna rossz gyerek...

Sok gyermek (általában az óvodáskorúak) gondolja, hogy ő az oka a szülei válásának. Ha nem lett volna olyan rossz kislány/kisfiú, talán együtt maradtak volna a szülei. Felmerül bennük az is, hogy miattuk van, mert egyszer, mérgesen azt kívánták, bárcsak anyu/apu eltűnne örökre. Meg kell nyugtatni őket, többször is, ha szükséges, hogy ők egyáltalán nem tehetnek semmiről.

Az általános iskolás korú gyerekek gyakran ki is fejezik azt a vágyukat, hogy a szüleik újra együtt legyenek. Töltsenek külön-külön időt a gyerekkel, és próbálják meg elfogadtatni vele, hogy a szüleinek már külön élete van.

A szabályok nem változnak

Nagy lehet a kísértés, hogy engedékenyebb szülő legyen, látván, hogy gyermeke milyen bánatos a válás miatt. De ez csak a gyerek bizonytalanságát fogja növelni. A gyerekek jobban szeretik az állandó, kialakult dolgokat, még ha állandóan próbálgatják is a határaikat, feszegetik a korlátokat. Ha a gyerek két háztartásban él, nagyon fontos, hogy a szabályok azonosak legyenek mindkét helyen.

Ez különösen fontos serdülők esetében, akik egyébként is lázadó korban vannak.

Ha külső segítség kell

Néhány szülő annyira sértettnek és megbántottnak érzi magát a válás okozta herce-hurcák miatt, hogy gyerekükhöz fordulnak vigaszért és útmutatásért. Ezt próbáljuk meg kerülni! Ne várjuk el a gyerektől, hogy ilyen komoly felelősséggel kelljen megbirkózniuk! A válás okozta változások nehezek mindenki számára. Sok felnőtt csak külső segítséggel tud túljutni rajtuk. Pszichológus, pszichiáter, önsegítő csoportok mind-mind hasznosak lehetnek. Ha próbálja óvni saját lelki egészségét, könnyebben fog tudni gyermekének segíteni a nehéz időkben.

A gyerekeknek is szükségük lehet a válás során pszichés segítségre, különösen, ha:

  1. tanulási- vagy magatartásbeli problémák merülnek fel;
  2. túlzott félelmek vagy kényszeres cselekvés alakul ki;
  3. megváltoznak az alvási- és evési szokásaik;
  4. személyiségbeli változások jelentkeznek.

A gyerek legyen az első

Ha a válás mellett döntenek, nyilvánvalóan a legutolsó dolog, amit akar, együttműködni a "volt" házastársával. Tegyen erőfeszítéseket azért, hogy a közös szülői feladatokat együtt lássák el - a gyerekük kedvéért. Amikor a gyermekelhelyezésről van szó, azt tartsák szem előtt, ami a gyereküknek jó. A lehető legfontosabb dolog, hogy segítsék a gyereket megküzdeni a válás okozta lelki teherrel és drasztikus változásokkal, és segítsenek fenntartani egy biztos, szeretetteljes kapcsolatot mindkét szülővel.

Forrás: www.mayoclinic.com/health/divorce/HO00055

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra