Mérséklődött a természetes fogyás

Kevesebben halálozás és születés volt az első fél évben, mint az előző év azonos időszakában; összességében mérséklődött a természetes fogyás - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében.

A közlemény szerint január és június között a születések száma 2,4, a halálozásoké 3,8 százalékkal volt kevesebb, mint 2017 azonos időszakában. Így a természetes fogyás 6,3 százalékkal, 1597-tel csökkent 2017 első félévéhez képest.

Az idei első félévben 43 069 gyermek jött világra, ami 1040-nel maradt el a 2017-es számtól. Januárban és júniusban valamivel több, február-májusban kevesebb élveszületés történt, mint egy évvel korábban; a legnagyobb arányú, 7,3 százalékos csökkenés májusban volt. A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,43 volt, az előző év azonos időszakára számítottnál (1,45) valamelyest kevesebb.

Miért nem szülnek a magyar nők? Korábbi cikkünkért kattintson !

Az első félévben 66 869 volt a halálozások száma, ami 2637-tel kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A márciusi jelentős, 15 százalékot meghaladó emelkedés kivételével az év többi hónapjában csökkent a halálozások száma. A legnagyobb arányú, 22 százalékos csökkenést januárban regisztrálták. A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, így a természetes fogyás 23 800 volt, ami 6,3 százalékos javulást jelent; az előző év vizsgált időszakában ez a szám 25 397 volt.

Mérséklődött a természetes fogyás
Mérséklődött a természetes fogyás

Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 13,8 halálozás jutott, előbbi 0,2, utóbbi 0,5 ezrelékponttal kisebb volt a 2017. január-júniusi értéknél, aminek eredményeként a természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal, 4,9 ezrelékre mérséklődött. Nőtt a házasságok száma idén az első félévben: 22 161 pár kötött házasságot, számuk 1,7 százalékkal (380) több volt, mint az előző év azonos időszakában.

A közleményben külön is összehasonlították a júniusi adatokat: ebben a hónapban 7511 gyermek született, 0,1 százalékkal, 7 újszülöttel több, mint 2017 júniusában. Az elhunytak száma 9 389 volt, 1,8 százalékkal (169) kevesebb az előző év azonos hónapjánál. A születésszám kismértékű emelkedése és a halálozások mérséklődése következtében a természetes fogyás 1878 volt júniusban, ami 8,6 százalékos csökkenést jelent, mert ez a szám az előző év azonos hónapjában 2054 volt. A házasságkötések száma nőtt, a 6572 anyakönyvezett frigy 6,5 százalékkal (404) több volt a 2017. júniusinál.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra