Koronavírus: elmaradt a baby boom

Egy friss, az Egyesült Államokban készült elemzés szerint nem született több gyerek a koronavírus miatti bezártságban, sőt, az ellenkezője történt.

Sokan úgy gondolták, a koronavírus miatti kényszerű összezártságban több család is bővülni fog, mert a pároknak több idejük és lehetőségük lesz összebújni. Mások viszont inkább arra tippeltek, hogy épp ellenkezőleg: kevesebb gyerek születik majd. Utóbbiaknak lett igazuk - legalábbis az Associated Press egy friss elemzése szerint.

A tudományos munka az Egyesült Államok 25 államából kapott előzetes adatok alapján készült, és rámutat, hogy bizonyos államokban drámaian csökkent a születésszám a koronavírus-járvány alatt. Megjegyzendő azonban, hogy már a pandémia kitörése előtti időszakban is egyre kevesebb baba született az USA-ban - az elmúlt évtizedben minden évben közel egy százalékkal csökkent a születések aránya -, de 2020-ban, illetve 2021 elején ennél is látványosabb visszaesés következett.

Sokkal kevesebb gyerek született a pandémia alatt, mint azt megelőzően. Fotó: Getty Images
Sokkal kevesebb gyerek született a pandémia alatt, mint azt megelőzően. Fotó: Getty Images

2019-hez képest tavaly 4,3 százalékkal csökkent a születésszám. Illetve decemberben (a bezártság kezdete után kilenc hónappal), valamint 2021 első két hónapjában 6,5; 9,3; illetve 10 százalékos csökkenés látszik az adatokból. Ebben az említett három hónapban összesen körülbelül 41 ezerrel kevesebb gyerek született az Egyesült Államokban, mint egy évvel korábban ugyanebben az idősávban. Ez összesítve 8 százalékos visszaesésnek felel meg.

Koronavírus: hova tűntek a koraszülöttek? Több ország kórházaiban is a koraszülések számának visszaesését tapasztalták, ez pedig akár egy jövőbeli kutatás kiindulópontja is lehet. Mutatjuk, miért.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) későbbre ígérte, hogy az összes állam adatait figyelembe véve kiadnak egy összesítést, de a szakértők szerint az előzetes adatok általában nem nagyon térnek el a véglegesektől, így a fent említett 25 államban valószínűleg nem várható lényeges változás a születésszámok tekintetében.

Miért született kevesebb gyerek?

Hogy mi állhat a visszaeső születésszámok hátterében? Az ok a New York Post által megkérdezett szakértő szerint nagyon egyszerű: krízishelyzetben az emberek nem gondolnak családbővítésre. Ezt támasztja alá egy, a lapnak nyilatkozó pár is, akik szerint - idézzük - "túl intenzív és ijesztő" volt a világjárvány kitörése, illetve az azzal járó kényszerű bezártság, hogy még egy gyereket vállaljanak.

Mások az anyagi bizonytalanság, illetve a munkájuk elvesztése miatti szorongás miatt döntöttek úgy, hogy várnak a családbővítéssel. Megint másnál a párkapcsolat illetve a házasság is megsínylette az összezártságot, így náluk fel sem merült a gyerekvállalás gondolata.

Ismert, hogy az elhízás a súlyos lefolyású COVID-19 egyik legjelentősebb rizikófaktora. Egy nagy létszámú brit kutatás szerint ugyanakkor a súlyfelesleg főként a fiatal korosztályokra nézve fokozza drasztikusan a kockázatot. További részletek itt .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra