Jobban tanulnak a szigorú apák gyerekei

A határozott nevelés fejleszti a csemeték kitartását, ezáltal elősegíti jobb iskolai eredményt és megelőzi a bűnözői magatartás kialakulását a későbbiekben - derül ki egy új tanulmányból.

A hosszú távú kutatás 325 kétszülős család 11 és 14 év közötti kiskamaszait vizsgálta. Az apák 52 százalékánál átlagon felüli szigort figyeltek meg, s az ő gyermekeik mind jobban teljesítettek az iskolában, illetve kevésbé voltak hajlamosak normaszegő cselekvésre.

"Viszonylag kevés felmérés született eddig, amely kizárólag az apák szerepét taglalta volna" - nyilatkozta Laura Padilla-Walker, a Brigham Young Egyetem viselkedéskutatója. "Ez a tanulmány bizonyítja, hogy a kitartás jellemvonását tanulási folyamat során sajátítják el a kicsik, ami segíthet a tudatos nevelésben, valamint hozzájárulhat a sikeres felnőttléthez."

A kutatók hangsúlyozták, hogy a határozott nevelés eltér a tekintélyelvű változattól, és három alapvető vonása van. A legfontosabb, hogy a gyerekek melegséget és szeretetet érezzenek apjuk részéről, a belső indíttatású szófogadást ugyanis az érzelmi biztonság alapozza meg. Ezen kívül bizonyos fokú önállóságra van szükségük, valamint érthetően ismertetni kell velük a szabályok okát.

Bár a vizsgálat kétszülős családokra terjedt ki, a szakemberek szerint egyedülállóként szintén lehetséges a kitartásra való nevelés. "Az apáknak válás esetén is érdemes volna aktívan részt venni a lurkók mindennapjaiban. Amennyiben ez nem lehetséges, a minőségi időtöltéseket kell előtérbe helyezni, melyek során a szülő-gyermek kapcsolat tovább fejlődhet" - tanácsolja Padilla-Walker. A tanulmány a korai serdülőkor témakörével foglalkozó Journal of Early Adolescence folyóirat júniusi számában jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra