Hétvégén ezért születik kevesebb gyerek

Harmadával kevesebb gyerek születik hétvégéken és ünnepnapokon, mint hétköznap. A jelenség oka meglehetősen prózai.

A g7.hu gazdasági lap újságírója a KSH-tól kikért napi születési statisztikákat látva vett észre egy érdekes jelenséget: az adatok szerint Magyarországon harmadával kevesebb gyerek születik hétvégéken és ünnepnapokon, mint egy átlagos hétköznapon.

Kevesebb gyerek születik hétvégén
Kevesebb gyerek születik hétvégén. Fotó: iStock

Az adatokat a hetvenes évektől kapta meg, amelyek elemzéséből kiderült, hogy a különbség folyamatosan nőtt az utóbbi évtizedekben. De nemcsak a hétvégéken esik vissza a születésszám, hanem maguk a hetek is nehezen indulnak be, magyarán hétfőnként is érezhetően kevesebb baba születik. Ezzel szemben a pénteki számok szorosan követik a kedd-szerda-csütörtökieket.

A lap a munkaszüneti napokat is megvizsgálta, és szinte azonos mintát talált. Hagyományosan karácsonykor és újévkor születik a legkevesebb gyerek, de az utóbbi években szinte mindegy, hogy nemzeti ünnepekről, május elsejéről vagy a halottak napjáról van-e szó, a születésszám visszaesett.

Beindított szülések, szabadságukat töltő orvosok

A jelenség mögött egészségügyi intézményi okok állnak: egyre nagyobb teret nyernek a programozott, mesterségesen megindított szülések, amelyeket értelemszerűen akkorra időzítenek, amikor az orvos dolgozik. A beindított szülések jelentős része pedig a saját életét könnyebbé és tervezhetővé alakítani kívánó orvos akaratát tükrözi, de természetesen a Magyarországon teljesen általános hálapénz is szerepet játszik a döntésben.

A hálapénz polipszerűen szövi át a magyarországi szülészetet és torzítja mind a betegek ellátását, mind a szakma fejlődését. De vajon milyen elvárásaik vannak a szülőknek, mikor az orvosok zsebébe dugdosnak több százezer forintokat? És hogyan lehetne leszámolni a hálapénz intézményével? Korábbi cikkünkért kattintson !

A beindított szülések és a hálapénz kapcsolatáról néhány hónapja egyébként a K-Monitor és az EMMA Egyesület rendezett fórumbeszélgetést. Ahogy azt a HáziPatika.com is megírta, a beszélgetésen részt vett Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház volt operatív igazgatója is, aki már akkor felhívta a figyelmet a születésszámok furcsa megoszlására.

"Egy négynapos ünnep előtt háromszor annyi gyerek születik, mert az orvosok elutaznak szabadságra. Csütörtökre tömegével behívják a kismamákat, akik pénteken szakmányban szülnek. Majd a doktor úr péntek délután veszi a kalapját, és ott marad az ügyeletes orvos a rengeteg kisbabával, a sok indított szüléssel és a velük járó rengeteg komplikációval. A választott orvos ugyanis nem feltétlenül áldozza fel a saját idejét azért, mert kap 100-150 ezer forintot" - magyarázta akkor Lantos.

A szakember szerint egyébként "a választottorvos-fétist kellene valahogy kiradírozni az emberek fejéből", ugyanis a választott orvos az, aki medikalizálja az egyébként komplikációk nélküli, természetes úton is levezethető szüléseket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra