Divat a sorozatos monogámia

A mai fiatalok nem tartják idejétmúltnak a házasságot, de a válástól sem zárkóznak el, így több sorozatos monogám kapcsolatot tudnak elképzelni, mint a szüleik - mondta korábban az InfoRádiónak Győrffy Zsuzsa, a Semmelweis Egyetem adjunktusa.

Ha nem megy a frigy, jöhet a válás?

A mai fiatalok párkapcsolati szokásai tulajdonképpen nem mások, mint amilyenek a szüleiké voltak - összegezte az InfoRádiónak korábbi kutatásuk eredményeit Győrffi Zsuzsa, a Semmelweis Egyetem adjunktusa. Az 1988 óta folyamatosan ismétlődő kutatásuk elsősorban egészségi állapotra vonatkozik, ám 2013-ban volt ennek egy speciális része is, amelyben kimondottan 18-35 év közötti fiatalokat kérdeztek.

együttélés, házasság együttélés elválás válás párkapcsolat boldogság
Előbb együttélés, aztán házasság. Ha nem megy, jöhet a válás is

A fiatalok 82 százalékban utasították el azt az állítást, hogy a házasság idejétmúlt dolog , s kortársaiknak a párkapcsolatot illetően 70 százalékban azt tanácsolnák: először éljenek együtt, azután pedig kössenek házasságot. Ez nagyon magas szám. Több mint háromszor annyian ajánlják ezt az együttélési formát, mint az élettársi kapcsolatot.

De körülbelül ugyanennyien mondják azt is, hogy ha nem működik a házasság vagy párkapcsolat, akkor el lehet válni. Tehát mintha egyszerre lenne népszerű a házasság és a válás intézménye. "Vagyis nyilvánvalóan több, sorozatos monogámiát tudnak elképzelni a mai fiatalok, mint talán ezelőtt ötven évvel tették" - mutatott rá a kutató.

A nők számára fontosabb a házasság

Ami pedig a nemek közti vélekedésbeli különbséget illeti, kiderült: a férfiak és a nők egyaránt fontosnak tartják a házasság intézményét, de mintha a nők számára mégiscsak fontosabb lenne. A nők sokkal inkább úgy vélik, hogy számukra ez biztonságot nyújt, míg a férfiak határozottabban állnak ki amellett, hogy nem a papíron múlik a boldogság - mondta Győrffy Zsuzsa.

Nem csupán a munkahelyi, de a párkapcsolati kiégésért is felelős lehet az állandó monotonitás. A kölcsönös tisztelet vagy a gyerekek összetartó erőt jelenthetnek ideig-óráig, tényleges megoldást azonban csak az hozhat, ha új impulzusokat, élményeket csempészünk a mindennapokba. Részletek!

A sikeres párkapcsolat egyik titka mindkét nem szerint a hűség , de míg a nők emellett a tiszteletet és a közös problémamegoldást említették, a férfiak számára szignifikánsan fontosabbak voltak az olyan praktikus szempontok, mit a lakás, a munkahely, a jövedelem. "A jó párkapcsolat, a sikeres együttélés titka a férfiak szerint sokkal inkább a praktikus tényezőkben keresendő" - fogalmazott Semmelweis Egyetem adjunktusa.

Forrás: InfoRádió

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra