Becsengettek!

Aligha van még egy olyan családi esemény, amit annyi ambivalens érzés övezne, mint az első iskolaév kezdetét. Féltés és büszkeség kavarog a szülőkben, amikor első osztályba lép gyermekük.

A fogváltás korszakváltást is jelez

Az iskoláskor kezdete táján az agykéreg hozzávetőlegesen eléri a felnőtt méretet. A hatodik-hetedik életévet már az ókorban is a gyermeki fejlődés fordulópontjaként tartották számon, ma is ez az iskolakezdés időpontja minden olyan társadalomban, ahol tankötelezettség létezik. Számos - természetközelibb - kultúrában nem az életévekben szabják meg a gyermekkor első szakaszának határát, hanem a hatéves kor környékén bekövetkező fogváltást tekintik olyan fordulópontnak, amely a testi érés jeleként mutatja az új feladatokra, új élethelyzetre képessé tevő fejlettséget.

És valóban: mind a testi, mind a pszichés változások szembeötlőek ebben a korban. A testarányok közelítenek a felnőttkorihoz, teherbíróbb, a betegségekkel szemben ellenállóbb lesz a szervezet, megnő a keringés és a tüdő kapacitása, a gyerek mozgása fejlődik, egyensúlyérzéke és koordinációja javul. A hat-hét évesek gondolkodásmódja is egyre inkább elveszti gyermeki sajátosságait, csökken a fantázia szerepe, logikai szabályokat alkalmaznak, gondolkodásukban nagyobb jelentőségre tesz szert a valóság. Új képességeiknek megfelelően növekszik a gyerekek önállósága, megkezdődik a szülőktől, a családtól való függetlenedés.

Új életrend a családban

Egészen más a gyermek teljesítménye, hangulata, ha nyugodtan, reggeli után megy iskolába. A napközis reggelire olyan későn kerül sor, hogy valamit feltétlenül ennie kell otthon is: egy szendvicset, gyümölcsöt, egy pohár tejet, kefirt, túrókrémet legalább. A napközbeni étkezések legegyszerűbben a menzán oldhatók meg: semmiképpen ne maradjon a gyermek meleg ebéd és rendszeres tízórai- uzsonna nélkül. Ha van mit javítani az iskolai ebéd minőségén, otthon kell gondoskodni arról, hogy legyen elegendő friss gyümölcs, zöldség, tejtermék is az asztalon.

Rózsaszín ködből viharfelhők?

Kisfiam kíváncsian, jókedvűen várta az iskolakezdést. De egyre kedvetlenebb, csalódottabb lett. Néhány hónap után már annyira utálta az iskolát, hogy még csak beszélni sem lehetett vele róla. Mindig próbált megfelelni az elvárásoknak, de hiába tanultunk vele, nem sok sikerélménye volt - idézet egy tanácskérő levélből a tanulasmodszertan.hu-n. Az sem hozza meg a kedvét a gyereknek az iskolához, ha (nagyszülők, gyermektelen rokonok szokása szerint) értelmetlen, nehezen megválaszolható kérdésekkel bombázzák a kisgyereket: "Sajnálod az óvodát?" "Szeretsz iskolába járni?" "Milyen a tanító néni?" "Van már barátod?" stb. Természetesen minél többet beszélgetnek a kicsivel, annál jobb, de ez legyen valódi kommunikáció! Gyakori, hogy a szülők munka után, fáradtan csak egy-két szokványos kérdést tesznek fel: mi volt a suliban, kaptál-e piros pontot, stb. Pedig az esetleges konfliktusokra és az eredményekre irányuló kérdések helyett arról kellene megkérdezni a kisiskolást, hogy ő hogy érezte magát, vele mi történt, hogy biztonságot adhasson neki a tudat: továbbra is ő a fontos, akkor is, ha nem ér el azonnal sikereket.

Felveszi a szék alakját?

Gondoljon bele! A legtöbb modern társadalomban a gyerekek az első munkába lépésükig több mint 15 ezer órát töltenek iskolapadban. Segítsen, hogy maradjon ideje mozogni, játszani, mesét hallgatni! A tanulás elsősorban iskolai feladat, bőven elég is egy kisgyereknek az a napi hat-nyolc óra, amit ott mozgásában korlátozva, többnyire ülve tölt. Minél kevesebbet foglalkozik otthon ezzel, annál jobb, legszerencsésebb, ha a könyveit haza sem kell vinnie. Nem túlzás: bűnt követ el a kisiskolás gyereke ellen az a szülő, aki képes délután, este is "dresszírozni", füzet felett görnyesztve gyakoroltatni a kicsit, hogy "szebb legyen az írása". Sokkal fontosabb lenne, és hosszabb távon a mozgásfejlődésének, kézügyességének, koncentrációs képességének is jobbat tenne, ha ehelyett inkább a friss levegőn, oldottan játszhatna minél többet. Annál is inkább, mert az intenzív növekedésben, fejlődésben lévő kisiskolások gerince folyamatos veszélyben van.

A kúszás, mászás, futkározás helyett a heti 35-40 órán keresztül való ülés a nem megfelelő ülőbútorokon, a kevesebb mozgás, a szűkebb élettér, az iskolai stressz ("lelki tartáshiba"), a túlterhelés (pl. a nehéz iskolatáska) majd az egyoldalú, ülőhelyzetet igénylő szabadidős elfoglaltság (TV, videó, számítógép) ártalmas hatásai nagyon hamar megmutatkoznak. Egy felmérés eredménye szerint a kisiskolások több mint kétharmadánál észlelhető valamilyen fokú tartáshiba.

Csínján az elvárásokkal!

Ha a szülő azt szeretné, hogy sikeres legyen az iskolakezdés, ne erőltesse a gyerekre a saját elképzeléseit, elvárásait, tempóját. Nem élhet, nem tanulhat helyette, és az sem biztos, hogy az anno bevált módszerek a ma iskolájában, egy mai kisiskolás esetében is sikerre vezethetnek. Sok szülő drámainak érzi, ha az első hetek nem váltják be a hozzá fűzött reményeket, nem derül ki rögtön a gyermeke zsenialitása, sőt, netán gondok adódnak, fekete pontot is kap a kicsi. Az iskoláztatás eltarthat akár 16-20 évig is, nem dől össze a világ a kezdeti apró kudarcoktól! Hagyni kell, hadd alakuljon ki a gyerek saját tanulási ritmusa, érdeklődése, feladattudata.

El kell fogadni azt is, ha valamilyen területen nem teljesít olyan jól: lehet, másban meg ügyesebb a társainál. Lényeg, hogy ne frusztrálja az iskola, ne utálja meg. Játékosan, derűsen tanulva sokkal hatékonyabban lehet ismereteket elsajátítani, mint görcsös szorongással. Sajnos, a legtöbb hazai maga is "sietteti" a gyermekeket, mintha az lenne az eredményes oktatás legfőbb ismérve, hogy "karácsonyra olvasni fog a gyerek". Pszichológusok véleménye szerint sokkal emberségesebb és hatékonyabb lenne, ha jóval hosszabb idő alatt, de úgy sajátíthatná el a gyermek az alapvető készségeket, az írást, olvasást, számolást, hogy közben maradjon ideje a három legfejlesztőbb tevékenységre is: mozogni, játszani, mesét hallgatni.

Rosszaság vagy segélykiáltás?

Előfordul, hogy testi ok: enyhe halláscsökkenés, vagy rövidlátás áll a figyelemzavar, a magatartási gondok hátterében. A gyermekpszichológus a viselkedészavar egyéb okait, esetleges részképesség-zavarokat is ki tudja szűrni, és megfelelő szakembert ajánl. Nem szabad megvárni, hogy a "rosszaság" bélyegét megkapja a gyerek, netán hosszú időre bekerüljön a "nehezen kezelhető", a "rossz tanuló" skatulyába. A szülőknek kötelessége a gyermek megváltozott viselkedéséből a kétségbeesett segélykiáltást meghallani, utánajárni az okainak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra