Akiket várnak, s akiket nem

Mivel foglalatoskdik a magzat az anyaméhben? Van-e más dolga, mint a fejlődés? Mennyire érez és gondol bármit is? A lelki fejlődés nem a születés után kezdődik?

Alighanem korunkra sokat változtak a várandósággal kapcsolatos eddigi ismereteink, és ez alapján egész szemléletünk. Ezt a változást, ami emberképünkben, de főleg a magzatokról alkotott felfogásunkban bekövetkezett, bátran nevezhetjük kopernikuszi fordulatnak. Több mint ezeréves kultúra eredményének tekinthetjük azt a mára már meghaladott nézőpontot, miszerint a magzatot eddig csak egy vegetatív lénynek tartották, akinek az anyaméhben nincs más dolga, mint a gyarapodás, a növekedés, a lelki fejlődés pedig csak a világrajövetel után indul meg.

Függő helyzet

Most nézzük meg egy kicsit alaposabban, hogy minek a szolgálatában állt ez a kulturális-evolúciós dogma, amiből végül is rengeteg kára származott az emberiségnek.

A mai kutatások egy rendkívüli módon érzékeny, sérülékeny és nagyon differenciált módon érzékelni, érezni és gondolkodni képes születés előtti személyiségképet rajzolnak a magzatról. Olyannak írják le, aki nagyon is függő helyzetben van szülei és a környezete reakcióitól, beállítódásától, bánásmódjától, gondolkodásától. A magzatról ma már tudjuk, hogy nagyon ki van éhezve a méhen belüli kapcsolatra, szeretetre.

Meghálálja, ha a szülei sokat gondolnak rá, ha érzékelik őt, ha beszélnek hozzá, zenélnek neki, szeretgetik.

Ha röviden akarjuk összefoglalni: meghálálja, ha létező, értelmes egzisztenciának, személynek tartják őt a szülei. Hogy milyen módon nyilvánítja ezt ki?

Például úgy, hogy nem fog korábban a világra jönni. Úgy, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt, érdeklődőbb, jól alvó baba lesz, aki folyamatosan kellemes érzéseket fog kelteni a szüleiben, aminek következtében vele szemben is folyamatosan jó érzéseket fognak táplálni.

Ezt a törődést, odafigyelést úgy is meg fogja hálálni, hogy értelmi, érzelmi képességei, kötődési készsége folytán kiemelkedik majd társai közül, és lényegesen jobb esélyekkel indul az életbe. Magabiztosabb lesz, jobb lesz a közérzete, alapvetően belső békében él majd önmagával.

Kockázati tényezők

Az életminősége gyökeresen eltérőbb lesz azoknál a babáknál, akikkel a szüleik magzatkorukban nem sokat törődtek, akik így magányosan, depressziósan, a semmi lét érzésével jönnek a világra.

ők sokkal jobban és sokkal hosszabb ideig lesznek ráutalva a szüleikre, egyensúlyi állapotuk sokkal inkább függeni fog a nekik érzelmileg fontos személyek reakcióitól.

Ma már tudjuk, hogy közülük kerülnek ki azok, akik valamilyen könynyebb vagy súlyosabb személyiségzavarban fognak szenvedni, nehezebben állnak ellen az alkohol, a drog csábításának, nehezebb lesz nekik a beilleszkedés a társadalomba, s emiatt sokan kriminalizálódnak, a perifériára sodródnak. A békétlenek és a boldogtalanok többségét is ők fogják szaporítani.

Annyi lehetséges rémséges dolgot soroltam itt fel, hogy mindez egyszerre bizony nagyon riasztó lehet.

Ugyanakkor nem tettem mást, mint az utóbbi évtizedek kutatási eredményeit ismertettem néhány mondatban arról a születés előtti életidőről, aminek a régi dogmák szerint nincs jelentősége a későbbi személyiség alakulását illetően.

Kényelmes "vakság"

Az, hogy a magzatok érzelmi és kapcsolati elhanyagolásának következtében ennyi rossz dologra lehet számítani, arról szól, hogy az emberiségnek nagyon perifériás ismeretei voltak ezekről a már évszázadok óta sejtett tényekről. S talán éppen azért, mert ilyen következményekkel roppant nehéz szembesülni, inkább a "vakságot" választottuk. Egyszerűbb azt állítani, hogy a magzati lét indifferens, mint szembenézni azokkal a roppant súlyos szorongásokkal, következményekkel, amiket úgy látszik, még ma is nagyon nehéz megemészteni.

Rejtett félelmek

Pedig ilyen tragikus például a nem kívánt gyermekek sorsa. Ez még az elhanyagolt magzatokénál is drámaibb kérdés. Társadalmi problémák sűrűsödnek benne, s ugyanakkor társadalmi problémák eredője is egyben. Egyáltalán a kérdéssel csak a huszadik század utolsó harmadában lehetett foglalkozni, mert akkora ellenállást váltott ki a kultúra mindenkori letéteményeseiből. A nem kívántságot számba venni, kutatni, beszélni róla sokaknak azzal a veszéllyel jár, hogy kiderül, ők maguk is szenvedő alanyok. Ez pedig alapjaiban rázhatja meg az egyes embereket. Bizonyos helyzetekben még a kívánt gyermekek is szoktak fantáziálni arról, hogy ők nem édes, hanem mostoha gyermekek, vagyis nincsenek édes szüleik, csak mostohájuk. VI.évf./4.sz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra