A nevelőszülők ettől rettegnek

Az alacsony anyagi támogatás és a társadalom előítéletessége a fő visszatartó ok a nevelőszülői hivatás választásánál.

Az SOS Gyermekfalvak a 2017 és 2018 tavaszán, 900 ember megkérdezésével végzett online felmérés azt kutatta, milyen okok állnak annak a hátterében, hogy míg 2007 óta növekszik a gyermekvédelemben élők száma, addig a nevelőszülőké nem.

A kudarctól és a társadalmi elutasítástól is félnek

A felmérés szerint szinte mindegyik megkérdezett attól tart, hogy a gyerek nem fogadná el őt, minden második pedig attól, hogy családja és barátai rosszul vennék, ha ezt a szakmát választaná, vagy épp párkapcsolatára lenne negatív hatással. A válaszadók kétharmada szerint a nevelőszülőknek és neveltjeiknek a társadalom előítéletével is meg kell küzdeniük.

A legfontosabb tudnivalók az örökbefogadásról November az örökbefogadás hónapja, míg korábban november 9-én, addig idén november 15-én tartják az adoptáció világnapját. Az örökbefogadásnak is megvan a maga lelki háttere. Kattintson !

A közlemény idézi Szilvási Lénát, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatóját, aki felhívta a figyelmet: mivel a nevelőszülőséghez sokféle félelem társul, nagyon fontos, hogy ezekről beszéljenek, illetve segítséget adjanak, náluk például a nevelőszülői tanácsadó mellett pszichológus is dolgozik a családokkal.

A felmérés szerint sokan nincsenek tisztában a nevelőszülőség feltételeivel: minden ötödik megkérdezett tévesen azt gondolja, hogy maximum 45 éves korig lehet gyereket befogadni, miközben az egyetlen előírás, hogy legfeljebb 50 év különbség lehet a nevelőszülő és a nevelt gyerek között. Azt is kevesen tudják, hogy a nevelőszülők eldönthetik, milyen nemű és életkorú gyereket szeretnének gondozni, a válaszadók negyede szerint erre a nevelőszülőknek nincs ráhatása.

A társadalmi előítéletek miatt is aggódnak a nevelőszülők
A társadalmi előítéletek miatt is aggódnak a nevelőszülők

A kutatás szerint ugyan férfiak is lehetnek nevelőszülők, sokan mégis női szakmának tartják azt. Sok válaszadó úgy tudja, csak nők jelentkezhetnek nevelőszülőnek, tízből ketten pedig tévesen azt gondolják, feltétel, hogy a nevelőszülő házasságban vagy tartós párkapcsolatban éljen. Tízből hat ember szerint az is visszatartó ok a hivatás választásánál, hogy a nevelőszülők nem kapnak megfelelő anyagi támogatást. A nevelőszülőség munkaviszony, amely beszámít a nyugdíjba és társadalombiztosítási ellátásra is jogosít, de ezt nem mindenki tudja - olvasható a közleményben.

A kutatás kitért arra is, hogy mi motiválja leginkább a nevelőszülőséget választókat. Míg az idősebb korosztálynál még gyakori indíték, hogy nem lehettek saját gyerekeik vagy azok már "kirepültek már a fészekből", a fiatalabb korosztályban erősebben jelenik meg a társadalmi felelősségérzet.

Szilvási Lénát szerint fontos a nevelőszülői szakma ismertségének és társadalmi presztízsének emelése, olyan motivációt kell adni, hogy többen válasszák a nevelőszülőséget. "Az SOS például csökkenti a nevelőszülőnél lévő gyereklétszámot, hogy kisebb legyen a teher a családon és nagyobb az odafigyelés a gyereken. Így munka, vagy akár több saját gyerek mellett is könnyebben vállalható ez a nehéz, de szép feladat. Az SOS folyamatosan várja nevelőszülők jelentkezését" - idézte a közlemény az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatóját.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra