A legismertebb genetikai rendellenesség

Ma van a Down-szindróma, az egyik legismertebb genetikai rendellenesség világnapja. A Down-szindrómát a 21-es számú kromoszóma rendellenes osztódása okozza, amelynek következtében a kromoszóma triplázódik a sejtekben. Ezért is választották a világnap dátumának ezt a napot. A 21-e a 21. kromoszómát jelöli, az év harmadik hónapja pedig a 21-es triszómiára utal.

A világnap célja felhívni a figyelmet a Down-szindrómát megalapozó genetikai eltérésre és annak elfogadására, de szót kell ejteni a szűrővizsgálatokról is, amelyek segítségével már időben és kockázatmentesen megkaphatjuk a választ, hogy fenyeget-e a rendellenesség .

Down-kór
Down-szindrómás gyermek. Teljes életet élhetnek kis támogatással

A Down-szindróma gyakorisága az anyai életkor előrehaladtával rohamosan nő, és mivel egyre inkább kitolódik a gyermekvállalási életkor a szülők nők esetében, így az előfordulás kockázata is növekszik. A nőgyógyászok nagy hangsúlyt fektetnek az anyák megfelelő tájékoztatására, mind a magasabb életkorú, mind pedig a kevésbé kockázatosabb korú kismamák körében. Ennek ellenére statisztikai tény, hogy az élve született Down-szindrómás babák 75 százalékát 35 év alatti nők hozzák a világra, hiszen ebben a korosztályban magasabb a szülések száma.

Ez teszi indokolttá, hogy kortól függetlenül minden leendő anya figyeljen a kockázatokra, a szűrések fontosságára és a vizsgálati lehetőségekre. Megközelítően minden 500-600 csecsemőből 1 ezzel a rendellenességgel születne meg, ha nem működnének a szűrővizsgálatok . Mivel ez a rendellenesség nem öröklődő (véletlenszerűen kialakuló), a magzat a családi előzményektől függetlenül hordozhatja ezt a kromoszóma hibát.

A Down-kór tünetegyüttese annyira jellemző, hogy a diagnózis a klinikai kép alapján is felállítható. Általános az izomtónus csökkenése, a száj gyakorta nyitva van, a nyelv nagyobb, kilóghat, alacsony a termet, esetlen a mozgás. A felnőttek gyakran túlsúlyosak. A fej kerek, a nyakszirt-tájék lapos, a fejkörfogat kisebb. A nyak a szokásosnál rövidebb. Az ujjak rövidek, szélesek és tömpék, a combcsont rövidebb. Az orr kicsi, az orrgyök benyomott. A szemrések ferdék ("mongoloid szemrés"), gyakori a belső szemzugban elhelyezkedő bőrredő (epicanthus), a betegség erről a jellegzetes külsőről kapta a nevét. Részletek!

A várandósok a kellemetlen és akár szövődményekkel is járó magzatvíz mintavétel helyett már számos egyéb vizsgálati módszer közül is válogathatnak.

A kombinált teszt ultrahangvizsgálat és vérvizsgálat kombinációja, a terhesség 11-14-ik hetében kell elvégezni. A teljes vizsgálat és az eredmények kiértékelése minegy 1,5 órát vesz igénybe, így a kismamák akár rögtön meg is kaphatják a leletet.

Az NIFTY-teszt alapja, hogy a magzat örökítő anyaga (a DNS) a terhesség korai szakaszában átkerül az anyai vérbe, ahol - az anyai DNS mellett - akár 10-15 százalékos arányban is jelen lehet. A mai modern módszerekkel invazív beavatkozások nélkül, csupán anyai vérből, igen nagy pontossággal megállapítható a 21-es kromoszóma rendellenessége, kiegészítve további eltérésekkel együtt. A teszt vérvétellel, a terhességi 10-18-ik hetében végezhető el. A NIFTY-teszt megbízhatósága - a jellege miatt - az összes többi vértesztét felülmúlja.

A szekvenciális szűrés az első trimeszterben elvégzett kombinált tesztből és a második trimeszterben elvégzett négyes tesztből áll.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra