A családot is összetartja az olimpia

Nem csak a helyszínen drukkolóknak, de a közvetítést nézőknek, sőt az egyes családoknak és pároknak is fontos, közös euforikus élményt ad az olimpia eseményeinek végigizgulása. A közös szurkolás összetart, vigasztal és örökre szóló emléket ad.

2012. július 27. és augusztus 12. között tartják a harmincadik újkori olimpiai játékokat a nagy-britanniai Londonban . A sporteseményen összesen 26 sport 39 ágában indulnak sportolók, a várakozások szerint 204 nemzet képviselteti majd magát, köztük Magyarország. A játékokra több ezer magyar is kilátogat, de várhatóan milliók fognak a nemzeti csapat tagjaiért izgulni idehaza is.

A négyévente megrendezett olimpia bő két hete a közös szurkolásról szól, ha fontos verseny van, kiürülnek az utcák és mindenki a televízió előtt figyeli a közvetítéseket, de van, aki erre az időszakra időzíti direkt szabadságát is, hogy minél több versenyt meg tudjon nézni. Mégis mi az az olimpiában, ami ekkora hatással van emberek tömegeire?

Felszabadító erő

"A szurkolás, a sport egy felszabadító erő, amelyet a drukkerek ugyanúgy átélnek lélekben, mintha maguk is ott lennének a pályán. Ez euforikus élmény a nézőnek is" - adta meg a választ Kovács Kriszta, sport szakpszichológus. Hozzátette: a szurkolás, a közös cél, pláne tömegben rendkívül nagy összetartó erő. Itt megszűnnek a különbségek, a drukkerek egymásra hangolódnak, közösen dolgozzák fel az örömöt (ha nyer a kedvenc sportoló vagy csapat), illetve a bánatot, negatív élményt is (ha veszítenek).

A szakértő szerint, ahol sok ember van, csoportban, tömegben másként viselkedik az egyén, szinte beleolvad a táborba. Kovács Kriszta szerint ez a hatás annál erősebb, minél többen vannak, például egy szórakozóhelyen a kivetítő előtt, arról nem is beszélve, ha a közvetítést élőben, a helyszínen izgulják végig.

A kapcsolatnak is jót tesz

Az olimpia alatt a közös szurkolás nem csak a közösségeket, de a párokat, családokat is közelebb hozhatja egymáshoz. Mint Kovács Kriszta a HáziPatika.com-nak kifejtette, ha az egyik fél nem szereti azt a sportot, amelyért a másik odavan, meg kell vele szerettetni, meg kell mutatni neki, miért szép, miért izgalmas. Így a közvetítések nézése egy közös érzést, közös élményt tud nyújtani. Ha viszont ez nem megy, és az konfliktusok forrásává válik, akkor a szakértő szerint jobb nem beszélni a témáról.

Ha a család több tagja is sportkedvelő, ám más-más területek hozzák lázba őket, kompromisszumot kell kötni, mikor melyik eseményt nézik meg. A sport szakpszichológus szerint célszerű egy listát készíteni, hogy melyek azok a fordulók, amelyet semmiképp sem szeretnénk kihagyni, és melyek azok, amelyekről le tudunk mondani a másik kedvéért.

Ha a család közösen nézi az olimpiát, az mindannyiuk számára az összetartozás érzését adja, összehozza a családot, ráadásul a csapatért érzett drukk miatti eufóriát is átérti. A közös emlék pedig a későbbiekben is fontos emlék maradhat.

Kovács Krisztina Sportszakpszichológus, tréner, a Fejben dől el - Sportpszichológia mindenkinek című könyv egyik szerzője. Csapatsportok területén kutatott, és több mint öt éve dolgozik sportolókkal. Mind egyéni, mind csapatsportolókkal foglalkozik, szinte minden korosztályban. Nemcsak arra törekszik, hogy a sportolók eljussanak a céljukig, hanem arra is, hogy az ahhoz vezető úton is kitartóan küzdjenek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra