2017-től ez jár a családoknak

Januártól a minimálbér emelésével együtt nőtt a családtámogatások, illetve a családi adókedvezmények megigényelhető összege is.

Ősz óta három nagyobb adócsomagot is elfogadott az Országgyűlés, melyek számos változást vezettek fel a 2017-es év adózásában. A legtöbb embert a minimálbér, illetve a garantált bérminimum növelése érinti, előbbi 15, az utóbbi pedig 25 százalékkal emelkedett a 2017-es év első napjától. Ez nettóban azt jelenti, hogy a tavalyi 73 815 forint helyett idén 84 887 forint lesz a kereset minimuma. Érdemes ugyanakkor a gyerekes családoknak is alaposabban utána járni a változásoknak, ugyanis 2017-től több pénz maradhat a zsebeikben!

Több maradhat a családok zsebében januártól
Több maradhat a családok zsebében januártól

Több GYED és családi adókedvezmény

Párhuzamosan ezzel a családtámogatások összegei is emelkedtek januártól, legnagyobb mértékben közülük is a gyermekgondozási díj (GYED) nőtt. 2016-ban a maximális összeg 155 400 forint volt, ez 178 500 forintra nőtt januártól. Változik a diplomás GYED összege is, az alapképzésben tanulók számára a minimálbér 70 százaléka a maximális összeg, az egységes osztatlan, mester és doktori képzésben résztvevő hallgatóknál pedig a garantált bérminimum emelt összegének a 70 százaléka a maximális összeg.

Kisgyermekes családok számára fontos lehet, hogy a bölcsődei mellett az óvodai ellátás is adómentessé vált, ezt a munkáltató pedig a vállalkozási tevékenység során felmerült költségként el tudja számolni. Az adómentesség egyaránt vonatkozik az állami, önkormányzati, egyházi és a civil vagy munkahelyi fenntartású intézményekre.

Nem változott ugyanakkor az "állami nászajándék" néven is ismert, első házasoknak járó adókedvezmény, melynek összege ötezer forint, és a házasságkötés utáni 24 hónapban jár. Ez az összeg megosztható a két fél között, de igénybe veheti a házaspár egyik tagja is. Az erről szóló nyilatkozatot a munkáltatónak kell leadni.

A kétgyermekesek családi adókedvezménye gyerekenként és havonta 5 ezer forinttal, 15 ezer forintra emelkedik. Ez tehát éves szinten hatvanezer forintos többletmegtakarítást jelent az érintett családok számára az idei évtől. Nem jár ugyanakkor a támogatás azon 10 és 25 év közötti gyermekek után, akik november 30-ig nem kapták meg az adóazonosító jelüket a NAV-tól, emiatt ugyanis 2017. január elsejétől az érintettek munkáltatója nem tudja majd érvényesíteni a családi adókedvezményt a havi bérből levont adóval szemben - hívta fel a figyelmet a 24.hu .

7050 forintról 7110 forintra nőtt az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege az év első napjától. Az emelt TB-t először februárban kell megfizetnünk. A változásokról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra