Tényleg nem szabad enni este 6 után?

Az esti falatozás bizony nemcsak az alvásunkra, hanem az egészségi állapotunkra is hatással lehet, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és mit fogyasztunk.

Étkezzünk a saját belső óránk szerint

A cirkadián ritmus, azaz a napi biológiai óra számos fiziológiai folyamatot szabályoz: a hormonelválasztást, a vérnyomás, valamint például az alvás és a táplálkozás ritmusát is. A nappali világosság hatására csökkenő, az éjszakai sötétségre pedig növekvő mennyiségű melatonin nevű hormon változásának nagy szerepe van ebben, de hat rá még többek között a hőmérséklet, az aktivitás, a lelkiállapot és bizony az étkezések ideje is. Ha késő este eszünk, a testünk ismét kénytelen éberré válni, hogy a bevitt élelmiszert fel tudja dolgozni, annak ellenére, hogy a belső órája szerint már pihennie kellene.

Nem mindegy azonban, hogy ez a pihenési idő kinél mikor jön el. Azoknak, akik este 8-kor már aludni térnek, valóban nem javasolt 18 óra után étkezniük, viszont vannak, akik rendszeresen csak éjfél körül térnek nyugovóra. Náluk későbbre is tolódhat az utolsó étkezés időpontja, akárcsak azoknál, akik este járnak edzeni vagy több műszakos munkát végeznek. Általánosságban elmondható, hogy lefekvés előtt néhány órával már ne étkezzünk, valamint készüljünk fel rá, hogy ha a saját életritmusunkhoz képest szokatlanul késői időpontra toljuk át a vacsorát, arra bizony a szervezetünk nem fog jól reagálni.

Lefekvés előtt néhány órával már ne étkezzünk
Lefekvés előtt néhány órával már ne étkezzünk. Fotó: iStock

Ha az egészségünk a tét

A nem sokkal lefekvés előtt elfogyasztott vacsorák negatív hatással lehetnek az anyagcserére, különösen, ha nehezen emészthető, túl zsíros, savas, és fűszeres ételeket választunk. Ilyenkor nem meglepő, hogy könnyebben találkozunk a reflux kínzó tüneteivel is, hiszen ha étkezés után rövid idővel lefekszünk, a gyomorsav sokkal könnyebben visszaáramlik a nyelőcsőbe. Ráadásul emellett a késői étkezés fokozza nem csak a különböző krónikus betegségek, hanem a magas vérnyomás a szín- és érrendszeri betegségek valamint a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás kockázatát is.

Együnk jól - aludjunk jól!

Ahhoz, hogy lefekvés előtt már ne legyünk éhesek, elsősorban arra van szükségünk, hogy nappal kiegyensúlyozottan táplálkozzunk. A nyugodt, minőségi alváshoz eléréséhez együnk napközben többször keveset: legalább naponta ötször, és úgy időzítve, hogy az utolsó étkezés és az alvás között minimum 2 óra teljen el.

Ételek, amelyek tele vannak rosttal - a hasznos listáért olvassa el cikkünket !

Azok, akire jellemzőek az éjszakai falásrohamok különösképpen figyeljenek oda a megfelelő mennyiségű rost fogyasztására. A magas rosttartalmú ételek ugyanis hosszabb ideig nyújtanak jóllakottság érzetet, ezért érdemes vacsorára is egy jó adaggal beiktatni belőlük például teljes kiőrlésű gabonák, vagy zöldségek formájában.

A falási rohamokat sok esetben azonban nemcsak a helytelen táplálkozási szokások, hanem a stressz és a szorongás is kiválthatják. Bár gyakran a nassolást éppen stressz oldásra használjuk, igyekezzünk ettől tartózkodni, hiszen a sok szénhidrát még inkább gátolja a nyugodt alvást. Helyette igyekezzünk napközben sokat mozogni, tanuljunk meg különböző relaxációs technikákat, lefekvés előtt meditáljunk, olvassunk egy jó könyvet, hallgassunk zenét.

Ne együnk az ágyban!

Az ágyban való rágcsálás nemcsak károsan hat a szervezetünkre, hanem akadályoz bennünket abban is, hogy a hálószobánkat a megfelelő célra használjuk. Ahhoz, hogy jól aludhassunk, tudatosítani kell magunkban azt, hogy az ágyunk kizárólag a nyugalom, a pihenés, vagy pedig a szeretkezés helyszíne. Éppen ezért fontos, hogy mindehhez megfelelően stresszmentes és komfortos környezetet biztosítsunk.

Gondoskodjunk a friss levegőről, a kellő elsötétítésről, a zajok kizárásáról, a kényelmes, légáteresztő hálóruháról valamint az évszaknak megfelelő ágyneműről is. Az ágyunk kényelme érdekében válasszunk megfelelő keménységű, latex vagy habszivacs matracot , illetve dönthetünk a szintén egyenletes alátámasztást nyújtó rugós változat mellett is. Találjuk meg a számunkra elérhető legmegfelelőbb változatot, és törekedjünk rá, hogy elkerüljük azt, hogy frissen teletömött hassal vagy éppen stresszesen hajtsuk álomra a fejünket, hiszen a jó alvás a nyugodt és egészséges élet alapfeltétele.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra