Mit ne csináljunk lefekvés előtt?

Az emberek alvásigénye személyenként változik, és valójában nem is feltétlenül az alvás mennyisége, inkább a minősége a fontos. A pihentető alváshoz pedig az kell, hogy arra is odafigyeljünk, mit csinálunk néhány órával lefekvés előtt.

Legalább fél órával ágyba bújás előtt kapcsoljuk le az erősebb fényű lámpákat - és ugyanez érvényes a telefonra , a tévére vagy a tabletre is. Hogy miért? Már 5 percnyi erősebb fény is 50 százalékkal csökkentheti a melatonin termelődését, így éberebbnek érezzük magunkat, és tovább maradunk fent annál, mint amit a szervezetünk valójában igényelne.

Arra is figyeljünk, hogy elalvás előtt lehetőleg ne nézzünk ijesztő filmeket, horrort és krimit, mert ez is nehezítheti az elalvást - a rémregények olvasgatását is lehetőleg inkább más időpontra időzítsük.

Lefekvés előtt fél órával már ne használjuk elektronikus tárgyainkat
Lefekvés előtt fél órával már ne használjuk elektronikus tárgyainkat

A sportolással is legyünk körültekintőek. Bár az edzés nagyon egészséges, és fontos is a jó alváshoz, a mozgás és a lefekvés között teljen el legalább két óra, kivéve, ha mondjuk jógáról vagy pilatesről van szó. Az intenzívebb megterhelés miatt termelődő adrenalin ugyanis szintén bezavarhat az alvásunk ritmusába.

A jóga és meditáció egyébként nagyon jó ötlet ágyba bújás előtt, mert segít leküzdeni a stresszt, ami az egyik leggyakoribb oka az alvási nehézségeknek, alvászavaroknak . Hetente két-három alkalommal nagyjából 20-30 perc már elég is lehet a kedvező hatásokhoz.

Ha a bárányok számolgatása nem segít, hogyan érhetjük el, hogy pihentető alvásban legyen részünk? Tippek alvászavar ellen.

Természetesen a koffeinfogyasztást is érdemes mérsékelni: szakértők szerint a legjobb, ha az utolsó kávé és a lefekvés ideje között 8, de minimum 6 óra telik el. Ellenkező esetben biztosak lehetünk benne, hogy ha el is tudunk aludni, az alvásunk nem lesz olyan pihentető, mint kellene.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra