Mindig alszik a gyerek: mi a baja?

A gyerekek többet alszanak, mint a felnőttek, de ha a szülő azt veszi észre, hogy gyermeke napközben is álmos, mert nem tudja megfelelően kipihenni magát, akkor felmerülhet, hogy valamilyen betegsége van. Mikor gyanakodjunk erre?

Minden ember egy úgynevezett cirkadián, vagyis napi ritmus alapján osztja fel a mindennapjait ébrenlétre és alvásra. Ezt a ciklust több dolog is befolyásolja, köztük az agyalapi mirigyben termelődő melatonin nevű hormon, melyet elsősorban a természetes fény szabályoz. Ugyanis még csukott szemen keresztül is eljut az agyba, eléri a tobozmirigyet, mely a melatonint termeli. Fény hatására szintje lejjebb csökken, vagyis felébredünk.
Abban az esetben, ha sötét van, akkor a melatonin szintje megemelkedik, így elálmosodunk. Természetesen ebbe a folyamatba több minden is beleszól, többek között, hogy az ember mit szokott meg, vagyis hogy mire állt be a "belső órája".

Mit tehet az, aki folyton álmos?

Újfajta kezelés nyújthat segítséget a bizarr rendellenességben szenvedő betegeknek, akik állandó álmosságtól szenvednek. Hogy mi? Kattintson ide!

Az alvás - ébrenlét folyamatára az adenozin nevű, energiatároló anyag is jelentős hatással van. A nap folyamán a szintje folyamatosan emelkedik, és alvás közben bontja le a szervezet. Ez azt is jelenti, hogy hiába próbálunk átállni kevesebb alvásra, ez nem lehetséges, mert az időhiány miatt le nem bontott adenozin folyamatosan halmozódik, azaz valamikor "le kell aludni a többletet".

Legtöbbször betegség áll az alvási szokások megváltozásában

Gyerekeknél gyakoribb a hiperszomnia, vagyis a túlzott alvásigény, de általában idővel kinövik, ráadásul az, hogy kinek mennyi az alvásigénye, teljesen egyéni. Az alváskutatók szerint egy általános iskolásnak 10-11, míg egy óvodásnak 10-13 óra az ideális alvásmennyiség.

Ha a gyerek napközben is gyakran álmos, érdemes lehet orvoshoz vinni

Ha a gyerek napközben is gyakran álmos, érdemes lehet orvoshoz vinni

Amennyiben valamiért feltűnően többet alszik gyermekünk a megszokottnál, akkor az legtöbbször betegségre utal, ám fontos, hogy az általában egyéb tünetekkel is jár (láz, torokfájás, orrfolyás, stb), és ha a kór elmúlik, a gyerek meggyógyul, újra visszaáll a napi ritmus.

Hormonális probléma is okozhatja

Pajzsmirigy-alulműködés Ha nincs kísérő tünet, és a sok alvás nem múlik, akkor hormonális bajra gyanakodhat a szülő. Akárcsak a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is leggyakrabban pajzsmirigy-alulműködés húzódik a háttérben. Ebben az esetben ugyanis a szerv nem termel elegendő pajzsmirigyhormont (trijódtironin, T3 és tiroxin, T4), amelynek tünete lehet a fáradékonyság, álmosság is. Szűrése vérvétellel megoldható, és gyógyszerrel sikeresen kezelhető.

IR, PCOS

Általában a felnőttek kapcsán hallani a betegségről, ám gyermekek esetében is előfordulhat. Ekkor a nőivel szemben a férfi hormonok kerülnek túlsúlyba, ami miatt nem megy végbe tökéletesen a tüszőrepedés, és ez cisztákat eredményez, ráadásul az inzulinrezisztencia miatt kezeletlen esetben akár 2-es típusú cukorbetegség is kialakulhat.

A tünetek között a fokozott szőrösödés, menstruációs problémák, pattanásosság mellett a fáradékonyság és az étkezés utáni indokolatlan álmosság és a koncentrációkészség hiánya, nyugtalan alvás, is szerepelhet, így ezek fennállásakor érdemes a betegségre gyanakodni. A diagnózishoz labor és nőgyógyászati vizsgálat is szükséges!

Kortizoltermelődés zavara

Sajnos a stressz a gyerekek életében is erősen jelen van, és ez könnyen okozhat alvászavarokat is. A panasz azonban szorosan összefügghet a mellékvese által termelt stresszhormonként ismert kortizol elégtelen termelődésével is. A tartós stressz leküzdéséhez ugyanis a szervezet folyamatosan több kortizolt termel, melynek hatására a mellékvese egy idő után kifáradhat, így a kezdeti magasabb kortizolszint után mennyisége egyre csökken.

Mi okozhat még túlzott alvásigényt?

  • stressz
  • kamaszkorral bekövetkező változások
  • alvási apnoe
  • vérszegénység
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +7 °C
Minimum:
-1, +5 °C

Hazánkban szombaton délelőtt Zömében még erősen felhős lesz az ég, helyenként szakadozik fel a felhőzet, elszórtan kisebb eső, zápor, a hegyekben hózápor alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag