Minden harmadik magyar alvászavarral küzd

Fáradtság, ingerlékenység és feszültség - ezek az álmatlanság következményei. Hosszútávon pedig agyi károsodáshoz vezethet az alváshiányos életmód. Szakember segítségével azonban megelőzhetőek a szövődmények.

Magyarországon minden harmadik felnőtt ember küzd azzal a ténnyel, hogy nehezen tud elaludni, vagy képtelen átaludni az éjszakát. Pedig az álmatlanság következményei amellett, hogy rontják az életminőséget, halálhoz is vezethetnek.

A kóros álmatlanságban szenvedő embereknek például magasabb az éjszakai vérnyomása, ami hosszú távon szív- és érrendszeri kockázattal járhat, és károsítja a szívet - derül ki a kanadai Laval Egyetem munkatársai által végzett kutatásból.

Egy francia tanulmány szerint az alváshiány állhat a járványos méreteket öltő elhízások többségének hátterében, emellett pedig a washingtoni St. Louis Egyetem szakemberei állatkísérletekkel bizonyították, hogy az alváshiány és a folyamatosan megzavart alvás-ébrenlét ritmus olyan változásokhoz vezethet, mint amely eltérés az Alzheimer-kórban szenvedő emberek agyában megfigyelhető. Épp ezért nagyon fontos, hogy a rendszeres alvásproblémákat időben kezelni kell.

Mivel az alvás nem csak a regenerálódás, hanem az energiatárolás és emlékezés folyamatában is fontos szerepet játszik, ezért magyar szakemberek is arra hívják fel a figyelmet, hogy akinél több mint egy hónapja fennálló alvásproblémái vannak, forduljon orvoshoz. Ugyanis nem csak az álmatlanság szövődményei lehetnek a szervezetre károsak, de gyakran magát az alvászavart is valamilyen meglévő, hasonlóan súlyos testi, vagy lelki betegség okozza. Egy háziorvosi vizsgálat azonban fényt deríthet a probléma valós okára, illetve további szakorvosi kivizsgálást is elrendelhet pontos ok kiderítése érdekében.

Magyarországon is rendelkezésre állnak ugyanis a legmodernebb gyógyszeres és nem gyógyszeres terápiák egyaránt. Szakvizsgálatok alapján pedig az alvászavart felderítő ok kezelésére irányuló terápia egészítheti ki a kezeléseket. Ezek együttes eredményeként, továbbá a kezelőorvostól kapott életmódbeli tanácsok betartásával érhető el az ismételt pihentető alvás, és egyúttal előzhető meg, hogy az alvászavar szövődményeként további betegségek alakuljanak ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra