Miért alszanak kevesebbet az idősek?

Bár az idősek kevesebbet alszanak, valójában ugyanannyi pihenésre lenne szükségük, mint egy fiatal felnőtt szervezetének.

Alvásra mindenkinek szüksége van, de nem mindenkinek ugyanannyira: van, aki már hat óra alvás után is frissen ébred, míg másoknak 8-9 órát is az ágyban kell tölteniük ahhoz, hogy másnap ne legyenek fáradtak. A szükséges alvásmennyiség az életkorral is csökken, a gyerekeknek többet, az idősebbeknek pedig már jóval kevesebbet kell pihenéssel tölteniük. Miért van ez így?

Jó-e, ha napközben alszunk? Gyerekként gyűlöltük, felnőttként visszasírjuk - a délutáni alvás a kor előrehaladtával egyre inkább felértékelődik az emberek szemében, de vajon jót teszünk-e szervezetünknek a napközbeni szundikálással? Kattintson !

Mennyit aludjunk?

A fiatal szervezetnek értelemszerűen több pihenésre van szüksége, hiszen a test nő, az agy pedig fejlődik ebben az időszakban, ami sok energiát emészt fel. Szakértők szerint egy tinédzserkorúnak naponta 8-10 óra alvás lenne az ideális, a fiatalabb gyerekeknek pedig még ennél is többre lehet szüksége ahhoz, hogy egészséges maradjon. Felnőttek esetében 7-8 óra alvást tartanak ideálisnak, az idősek viszont már ennél kevesebbtől is frissnek érzik magukat. Szakemberek szerint tévhit azonban, hogy az idősebbeknek kevesebb alvásra lenne szükségük , inkább arról van szó, hogy korral az alvásidőt is máshogy érzékelik, és kevésbé ismerik fel magukon a fáradtság jeleit.

Az idősebb embereknek is több alvásra lenne szükségük
Az idősebb embereknek is több alvásra lenne szükségük

Bizonyos környezeti és életmódbeli változásokhoz az emberi test képes alkalmazkodni. Ha valaki éjszakai műszakban kezd dolgozni, a szervezete átáll a nappali pihenésre, illetve ha tartósan kevesebbet alszik a szükségesnél, valamelyest ahhoz is hozzá tud szokni. Mégsem érdemes az alvásidőnkkel játszadozni, hosszabb távon ugyanis ezzel olyan problémák kialakulásának a kockázatát növelhetjük, mint például az elhízás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, illetve a szív és érrendszeri megbetegedések.

Való igaz, hogy a pihenőidőnk a kor előrehaladtával megrövidül, amit sokan természetes dolognak tartanak, sőt örülnek is neki, hogy kevesebb időt kell alvásra fecsérelniük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szervezetüknek valóban kevesebb alvásra lenne szüksége - magyarázta Michael Grandner, az Arizonai Egyetem Alvási és Egészségügyi Kutatóközpontjának igazgatója.

Kutatások szerint az idősebb embereknek is nagyjából a felnőtteknek megjelölt 7-8 óra lenne az ideális, ebben a korban azonban már nehezebben ítélik meg azt is, hogy mennyire fáradtak, és úgy vélik, kipihenték magukat az éjszaka. Az alváshiány jelei azonban rajtuk is jelentkezhet: türelmetlenebbek, érzelmileg instabilabbak, és a figyelmük is rosszabb a kipihent állapotukhoz képest. Szintén alváshiányra utalhat, ha a monoton tevékenységek végzése közben is ránk tör az álmosság, illetve az, ha lefekvés után nagyon gyorsan, gyakorlatilag egy-két perc alatt elalszunk. Egészséges esetben körülbelül 5-10 perc kell ehhez, de az sem jó, ha több mint fél óra múlva sem sikerül álomra hajtani a fejünket.

Forrás: Time

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra