Koronavírus-oltás előtt ezért aludjuk ki magunkat

A vakcina előtt és után is nagyon fontos, hogy jól aludjunk.

A fájdalom így hat az alvásunkra - részletek itt .

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nemcsak a hangulatunkra van hatással, hanem az egészségünkre is - befolyásolhatja immunrendszerünk működését. A szakértők szerint az sem mindegy, hogyan alszunk egy védőoltás előtt és után - számolt be róla a webMD portál . A jó alvásnak ugyanis döntő szerepe lehet abban is, hogy a beadott vakcina mennyire lesz hatásos. Ezt számos kutatás alátámasztja - például egy, az International Journal of Behavioral Medicine című szakmai folyóiratban 2020-ban megjelent tanulmány rámutatott, hogy az influenza elleni oltások hatásosabbnak bizonyultak azoknál az alanyoknál, akik a vakcina beadása előtti két éjszakán eleget aludtak. Más kutatások hasonló eredményekre jutottak a hepatitis A és B oltások kapcsán.

alvás pihenés oltás védőoltás
A jó alvás segíti a szervezet védőoltásra adott reakcióját. Fotó: Getty Images

Az Amerikai Alvásmedicina Akadémia (American Academy of Sleep Medicine - AASM) elnöke szerint továbbra is rendkívül fontos, hogy eleget aludjunk egészségünk megőrzése érdekében. Dr. Kannan Ramar közleményében kiemelte: a rendszeres, megfelelő mennyiségű és minőségű alvás megerősíti az immunrendszert és segíthet optimalizálni a test válaszreakcióját a vakcinára. A védőoltás után is fontos a jó alvás. Több tanulmány is rámutatott, hogy akik eleget és jól alszanak az adott vakcina beadása utáni napokban, azoknál az antigénre erőteljesebb az immunválasz .

Mennyit aludjunk?

A felnőttek döntő többségének alvásigénye legalább 7 óra - lenne, ha a világjárvány nem nyomná rá a bélyegét az alvásunkra. Az AASM egyik, közelmúltban készült felméréséből kiderül például, hogy az amerikaiak rosszabbul alszanak a pandémia kitörése óta. A megkérdezettek harmadának romlott az alvásminősége, 30 százalék nehezebben alszik el, és 29 százalék alszik kevesebbet. Korábban mi is írtunk róla , milyen negatív hatásai vannak a járványhelyzetnek az éjjeli pihenésünkre.

Hogyan aludjunk jobban?

A szervezetnek erre nézve is van néhány, bárki által könnyen betartható tanácsa. Többek közt azt javasolják, hogy legyen esti és reggeli rutinunk, melynek jegyében lefekvés előtt 30-60 perccel már tényleg kapcsoljuk ki a tévét. Ezen kívül némítsunk le minden kütyüt, kapcsoljuk ki az értesítéseket, és még töltőn se hagyjuk ezeket az éjjeliszekrényünkön, mert akkor szinte biztosan ránézünk a közösségi média oldalakra vagy a hírekre. Inkább töltsük a telefonunkat vagy a tabletet másik helyiségben, és csak lefekvés előtt menjünk át kihúzni.

A hálószobában legyen csend, lefekvés előtt sötétítsünk be, és csavarjuk le a fűtést. Este már ne igyunk alkoholt vagy koffeintartalmú italt, és mellőzzük a kiadós, nehéz ételeket. Ha alvás előtt megéhezünk, csak egy kisadag, cukormentes, könnyen emészthető nassonlivalót rágcsáljunk el, ami nehezíti meg az éjszakai pihenést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra