Jót tesz az alvás a memóriának

A németországi Tübingeni Egyetem kutatói megfigyelték, hogy a gyerekek sokkal hatékonyabban ültették át implicit tudásukat explicitté, mint a felnőttek.

Az explicit tudás az elmében tárolt információ, míg az implicit tudás az a képesség, hogy valamit anélkül csinálunk, hogy tudatában lennénk annak, valójában hogyan csináljuk. Az implicit tudás átalakulhat explicitté és fordítva, ám, hogy minderre miként hat az alvás, annak most először jártak utána a szakemberek.

Dr. Jan Born és munkatársai 28 gyereket és felnőttet tanítottak be arra, hogy meghatározott sorrendben nyomjanak le bizonyos gombokat, majd az éjszakai alvás után újra megkérték őket, hogy idézzék fel a sorrendet. A című lapban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a gyerekek jobban teljesítették a feladatot, ám a szakemberek ennek okára is kíváncsiak voltak. Kiderült, hogy a gyerekeknél álmukban sokkal lassabb volt az agyhullámok aktivitása, ami annak a jele, hogy mélyebben aludtak, mint a felnőttek. A lelassult hullámaktivitás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a tanulás, a gondolkodás és az emlékezés helyreálljon az agyban.

Dr. Born kifejtette, vizsgálataik alapján elmondható, hogy a gyerekek alvása befolyásoló hatással van arra, mennyire képesek az implicit tudást explicitté alakítani, ami arra is magyarázatot adhat, miért teljesítenek jobban az iskolában azok a diákok, akik elegendő mennyiséget alszanak éjszaka.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra