Így nézünk ki, ha 8 helyett 6 órát alszunk!

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Egy háromgyermekes anyuka a közelmúltban részt vett egy alvásdeprivációs kísérletben, amelyben a kutatók arra voltak kíváncsiak, milyen hatása van annak az emberi szervezetben, ha az szükségesnél kevesebbet alszunk - rendszeresen.

Zavartság, feledékenység, figyelmetlenség, ügyetlenség, rosszabb fizikai teljesítőképesség, türelmetlenség - talán sokan tapasztalják ezeket a tüneteket magukon nap mint nap. És talán kevesen sejtik, hogy ezek nem az öregedés vagy más súlyosabb betegség tünetei, hanem egyszerűen amiatt alakulnak ki, hogy rendszeresen kevesebbet alszunk, mint amennyit kellene. Sőt, mindezeken felül a bőrünk bánja talán a leginkább, ha nem alszunk eleget.

A 46 éves Sarah Chalmers a Daily Mail hasábjain számolt be élményeiről. Az anyuka már az alvásmegvonásos kísérlet első hete után tapasztalta a sokkoló tényt, hogy bőre pirosabb, pórusai a kétszeresükre tágultak, és megjelent arcán néhány szeplőszerű folt is, amelynek korábban nyoma sem volt.

Mit jelentenek az álmaink?

Az álomfejtés tudománya meglehetősen bonyolult, a szimbólumokat, melyekkel a tudatalatti üzen, mindenkinek magának kell megfejteni. Ugyanaz a dolog mást jelenthet két különböző ember esetében. Mi a helyzet azonban a gyakori, visszatérő álmokkal? A részletekért kattintson!

"Most sokkal idősebbnek nézek ki, mint amennyi vagyok, 46 éves. A szemeim alatt sötét karikák éktelenkednek, az arcszínem fakó, a pórusaim olyan tágak, hogy messziről látszanak, és van néhány új pötty is az arcomon" - írja le a döbbenetes különbséget Sarah egy hétnyi alvásmegvonás után. "De a kinézet nem minden: leejtem az üveget, ügyetlen vagyok, feledékeny, zavarodott és könnyen elkeseredek, és állandóan éhes vagyok, nassolni szeretnék". Mindez annak az eredménye, hogy Sarah részt vesz egy kísérletben, amelyben azt vállalta, hogy két héten át a szokásos napi 8 óra helyett 6 órát alszik. A tüneteket azonban már az első hét után tapasztalta.

Az emberek átlagos alvásideje az utóbbi időben jelentősen csökkent: a legtöbben 7-8 óra helyett inkább csak 5-6 órát alszanak rendszeresen. Kevesen sejtik azonban, hogy ennek az alvásmegvonásnak bizony komoly ára van: úgy a mentális, mint a fizikai teljesítőképességben. "Olyan ez, mintha az autódat minden nap, újra és újra beleveznéd ugyanabba a kátyúba. Minél tovább csinálod, annál jobban sérül az autód. Az alvással is így van: minél több ideig élsz úgy, hogy rendszeresen kevesebbet alszol a kelleténél, annál nagyobb kárt okozol a szervezetedben" - magyarázza Sarah Chalmers.

A nem megfelelő alvásidő komoly következményeket vonhat maga után

A nem megfelelő alvásidő komoly következményeket vonhat maga után


Tényleg szépre tudjuk aludni magunkat

"A gyerekeim már nem kicsik, a nagyobbik 9 éves, a kisebbek pedig 7 évesek. Amikor megszülettek, aggódtam, hogyan fogom bírni kevés alvással. Aztán azt mondtam magamnak, hogy hat óra alvásnak elégnek kell lennie" - emlékszik vissza Sarah. Az alvással foglalkozók azonban nem értenének egyet ezzel az utóbbi állítással. Sarah is megtapasztalhatta a saját bőrén, hogy mennyit számít az, ha az ember rendszeresen kevesebbet alszik, mint amennyit igényelne. "A kísérlet első éjszakáján csak 4 órát alhattam, ami fele annyi, mint az ajánlatos alvásidő. Ezután egy háromnapos pihenési periódus után minden nap csak 6 órát alhattam 5 egymást követő éjszakán (ez megfelel egy munkahétnek)."

Egy korábbi felmérésből kiderült, hogy a vizsgált 11 ezer embernek a fele 6 órát vagy annál kevesebbet alszik rendszeresen. Ugyanebben a vizsgálatban azt találták, hogy az alváshiány összefüggésben áll a csökkent mentális is fizikális kapacitással. Egy norvég kutatás pedig összefüggést mutatott ki a rendszeres alváshiány és az alvászavarok, illetve az alacsony fájdalomküszöb között.

A hosszú távú hatások mellett azonban vannak egészen rövid távon is drasztikus eltérések; ezeket Sarah Chalmers a saját bőrén tapasztalhatta meg. Az alvásmegvonásnak ugyanis a leglátványosabb hatása a bőrre van: a kellő mennyiségű alvás összefüggésben álla a fiatalos kinézet megőrzésével. Ha ugyanis nem alszunk eleget, akkor a szervezetünk több kortizont termel, ami lebontja a bőrben levő kollagént és elasztint - azokat a fehérjéket, amelyeknek köszönhetően puha és feszes a bőrünk. Ezen kívül a faggyúelválasztást is fokozza, ez pedig eltömíti a pórusokat. Ennek következtében az arcbőr halványabb, ráncosabb lesz, a pórusok kitágulnak, a bőr néhol elszíneződhet. Ez történt Sarah-val is már az első hét után.

Egy-egy hosszúra nyúlt este után sokszor izgulunk, hogy másnap mennyire nehéz lesz felkelni és ébren maradni. Ez valójában nem annyira nehéz: az emberi szervezet mechanizmusai biztosítják, hogy időről időre éberek maradjunk, amikor ez szükséges. Hosszabb távon azonban ennek megvan az ára: az alvásmegvonás a fentieken kívül gyöngíti az immunrendszert is, és általában az egészségünket fenyegeti.

A cikk a http://www.dailymail.co.uk összeállítása alapján készült.
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

30285

Orvos válaszol
Aktuális
Mire számítson, ha fogszabályozásra készül?Fogszabályozás

Mire számítson, ha fogszabályozásra készül?Milyen eszközökkel történik és mennyi időt vesz igénybe?

Mennyi édesítőszert fogyaszthatunk egy nap?Édesítőszerek

Mennyi édesítőszert fogyaszthatunk egy nap?Kalóriabevitelünk mérséklésében az édesítőszerek megfelelő alternatívát nyújthatnak

MozgásterápiaFókuszban

MozgásterápiaMozogjunk az egészségért könnyedén, gyorsan, az otthonunkban!

Gyógyszerek 2-es típusú cukorbetegeknekfókuszban

Gyógyszerek 2-es típusú cukorbetegeknekA diabétesz kezelésében ma már számos modern gyógyszer nyújt segítséget

Vírusirtás: minél előbb, annál jobbHepatitis C

Vírusirtás: minél előbb, annál jobbA hepatitis c betegség gyógyítható, de orvoshoz kell fordulni

Bőrápolás a menopauza alatt: mire figyeljünk?Menopauza

Bőrápolás a menopauza alatt: mire figyeljünk?Mit tehetünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben?

Ételek nátha és megfázás ellenMegfázás

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél a megfázás és nátha időszaka

Egészségre tervezveImmunerősítő ételek

Egészségre tervezveNem csak a citrusok segítenek immunrendszerünk erősítésében

Facebook

Youtube

Twitter

Google+

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag

Házipatika

Szeretne további cikkeket olvasni az egészségről?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatóak a böngésző beállításainál.