Az agysérülések is okozhatnak alvászavart

Az agysérülések képesek a szervezetben a melatonin hormon termelődés folyamatát felborítani, ami komoly alvásproblémákhoz is vezethet.

Az eddig is ismert volt, hogy az agysérülések után egyes pácienseknél komoly alvásproblémák léptek fel állapotuk szövődményeként, de eddig ismeretlen volt, hogy vajon mi okozza ezt a kínzó változást. Az ausztrál Monash Egyetem kutatója, Shantha Rajaratnam az Amerikai Neurológiai Akadémia kiadványában közzétett tanulmányában vizsgálta az összefüggéseket az alvászavarok és az agysérülések között.

A kutató 23 olyan személyt vizsgált tanulmánya elkészítéséhez, akik komoly traumás agysérülést szenvedtek, és az esetükben tapasztaltakat egy 23 egészséges személyt tartalmazó kontrollcsoport eredményeivel vetette össze. Az azonos életkorú résztvevőket 2 éjszakán keresztül figyelték meg egy alvásközpontban. Az egészséges résztvevők esetében esténként a melatonin hormon magasabb szintre emelkedett, ezzel jelezve a szervezetnek, hogy ideje hamarosan ágyba bújni és elaludni. Az agysérültek esetében azonban a folyamatban hibák voltak érzékelhetők, ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy az agysérülések olyan agyszerkezeti roncsolódást okozhatnak, amelyek az alvás szabályozásában is szerepet játszanak, köztük a melatonin-termelés folyamatában is.

Dr. Rajaratnam szerint a következő vizsgálatoknak ezt lenne érdemes szemügyre venniük, hogy a melatonin-pótló hormonkezelés vajon képes-e az agysérüléssel élők alvásproblémáit enyhíteni.

Az agysérüléses 23 beteg az ágyban töltött idő 82 százalékát töltötte csupán alvással, míg az egészséges kontrollcsoportnál ez az arány 90 százalék volt. Az előző csoportba tartozók mindemellett miután először elaludtak, több mint egy óra hosszú időszakra újra felébredtek, míg ugyanez az idő az egészséges csoportnál mindössze 27 percet tett ki. Ehhez kapcsolódóan pedig az agysérülést elszenvedettek kevesebb időt töltöttek mélyalvásban mint a kontrollcsoport tagjai.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra